Október 5. szombat, Aurél
Hírek, események 2014. október 1. 14:27

Befőttet és lekvárt tanultunk eltenni télire

Képgaléria
Befőttet és lekvárt tanultunk eltenni télire
Az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület \"Háztájit az asztalra!\" című programja keretében október 1.-én szerdán a Karol Wojtyla Barátság Központ szegényeinek segített elsajátítani a hagyományos gyümölcstartósítási módokat. A csapat már kora reggel gyülekezett a Wojtyla Ház előtt, ahol még a munka megkezdése előtt készítettünk egy csoportképet. A megjelenteket Szabó Gellért Szentkirály polgármestere köszöntötte. Polgármester úr segítségével készült el a sütemény, mely a Szentkirályi Művelődési Ház közösségi kemencéjében sült. Az ebéd mellé így szilvás buktát is tudtak adni kollégáink. A köszöntések után belecsaptunk a szilvák átválogatásába. Egyik részéből befőtt a másik részéből lekvár készült. A folyamatokat sorra vettük, mindenki részt vett mindenben. Ugyanúgy vágták, tették az üvegbe a szilvákat, majd ízesítették be a befőtteket. A lekvár készítésnél ugyanígy történt minden. A nap folyamán Dr. Lakó Sándor programvezető is ellátogatott közénk és kérdezgette az asszonyokat, hogy mi után mi következik. Miután kész lett minden, amit mára terveztünk, elmosogattak és rendbe tették az udvart a résztvevők. Ebéd előtt Hamzáné Lakó Judit titkár köszöntötte a Wojtyla családot és mutatta be az egyesületük munkáját és tagjait. Dr. Provaznik Balázs a családvédelmi osztály vezetője megköszönte az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület munkáját és tanítását. Egy közös ima után elfogyasztottuk az izsáki Vino étterem felajánlását. A menü brassói aprópecsenye volt savanyúsággal és a már említett buktával.

A rendezvény megvalósításában partnerek voltak:

- Szentkirályi Művelődési Ház

- Kovácsné Lázár Ilona tanyagondnok vezetésével a Szentkirály Község Önkormányzat Közmunka program résztvevői

- Jakabszállási Lovász Tibor őstermelő szilva felajánlásával

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Wojtyla Klub