Július 30. kedd, Judit, Xénia
Hírek, események 2014. október 7. 08:51 | Szerző/forrás: hiroshir.hu

A Város Napját ünnepelték

A Város Napját ünnepelték
A Város Napját ünnepelte Kecskemét október 2-án. Az események csúcspontja a gálaműsor volt, amit ezúttal is a Katona József Színházban tartottak.

Elsőként közösen köszöntötték a “Kecskemét Polgára Leszek” verseny győztesét, a Vásárhelyi Pál Általános Iskola tanulóit: Császár Csillát, Kovács Attilát, Hajnal Martint és Polyák Szabolcsot, valamint felkészítő tanárukat, Terbéné Garajszki Anikót. Majd a kitüntetettek vehették át a Közgyűlés által adományozott díjakat:

Kada Elek-díjat kapott Loránd Klára, muzeológus, a Bozsó Gyűjtemény igazgató kurátora, a Bozsó Gyűjtemény gondozója.

Posztumusz Katona József-díjat ítéltek oda Walter Gábor festőművésznek, melyet lányai, Walter Villő és Walter Zsófia vették át.

Kodály Zoltán-díjat kapott megosztva Pusker Imre karmester, orgonaművész – és immáron európai hírű művészlányai: Pusker Ágnes és Pusker Júlia hegedűművész.
A Bozsó János-díjat idén Szappanos István festő, művészeti pedagógus vehette át.
A Tóth László-díjat Eckhardt Balázs Sándor, a KTV igazgató főszerkesztője vette át.
A gálaműsort – melyet idén is Csabai Lili, a Fesztiváliroda igazgatója és Cseke Péter, színház igazgató konferált  – egyenes adásban közvetítette a Kecskeméti Katona József Színházból a helyi televízió. A műsorban fellépett a Kodály Iskola zeneművészeti szakközépiskola zenekara ; a Mátyás Király Általános Iskola diákjai (Virágh Vivien és Nagy Dániel) ; a kecskeméti Piarista Iskola diákjai (Glaj Máté, Dongó Bendegúz, Papp Levente, Papp Sebestyén és Farkas Richárd. Felkészítő tanáruk Hegedűs Judit) ; Molnár Pál, a Kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény M. Bodon Pál Zeneiskolájának tanára és együttese (az együttes tagjai: B. Tóth Orsolya, Tóth Marcell Soma, Vörösmarty Márk szaxofonon, Falusi János – dob, Homoki Zsolt – basszusgitár és Molnár Pál); a Marosvásárhelyi Művészeti Líceum vonósnégyese (Sipos Péter, Csibi Dávid, Mogyorósi Szilárd és Gyárfás Blanka, felkészítő tanáruk: Fülöp Alajos ; és a Kecskemét Táncegyüttes Nagybetyárok csoportja (muzsikáltak Tormási Elek és barátai).

Kövessen minket a Facebookon is!