Július 30. kedd, Judit, Xénia
Hírek, események 2014. október 8. 08:26

Az Izsáki úti Mc Donald’s az év legjobb étterme

Képgaléria
Az Izsáki úti Mc Donald’s az év legjobb étterme
A 2013-as év eredményei alapján a kecskeméti Izsáki úti McDonald\'s lett Magyarország legjobb étterme, vezetője, Héjja János pedig harmadik alkalommal kapta meg a Közösségért díjat.

Kiemelkedő közösségi szerepvállalásáért már 2003-ban és 2005-ben is díjazta az étteremlánc Héjja Jánost. Az étteremvezető emellett 2006-ban a cég „Oscar-díját”, a világ összes franchise partnere közül a legjobb 30 munkáját elismerő Golden Arch Awardot is átvehette. (Avilágon több mint 110 országban 33 ezer McDonald\'s étterem van.)

Valamennyi elismerés odaítélésében döntő szempont volt a lokális szerepvállalás.

– A Közösségért díjjal azoknak a partnereknek a munkáját ismerik el, akik odafigyelnek a helyi közösségre, a megtermelt profitból visszaforgatnak annak épülésére és gyarapodására, továbbá szociális érzékenységről is tanúbizonyságot tesznek – magyarázza Héjja János, aki 1998 óta erősiti franchise partnerként a McDonald’s márkát.

– Milyen szempontokat vesznek figyelembe Az év étterme cím odaítélésekor?

– Döntő szerepet a tisztaság, a kiszolgálás és a minőség játszik, de emellett is nagyon sok mérőszám játszik szerepet az értékeléskor. Így például rendszeresen tesztelik az éttermeket próbavásárlásokkal, vizsgálják, hogy mennyire tréningelt, családbarát, hogy érzik ott magukat a dolgozók... Az Izsáki úti étterem mindezek alapján kiemelkedően teljesített 2013-ban, és mindent megteszünk, hogy ezt a nívót megtartsuk.

– A dolgozók iránti figyelmesség egyik szép példájaként nemrégiben ösztöndíjjal támogatták azokat az alkalmazottakat, akik munka mellett tanulnak.

– Az ösztöndíj program régi hagyomány a McDonald\'s Magyarországnál. Minden évben egy gálavacsorával egybekötve ünnepeljük meg azokat a munkatársainkat, akik a 98 hazai üzletben úgy dolgoznak, hogy mellette középiskolai, főiskolai, vagy egyetemi tanulmányaikban is helytállnak. Teljesítményüket egy egyszeri pénzbeli támogatással ismerjük el. Idén szeptember végén, Budapesten került sor a nagyszabású rendezvényre, ahol csaknem száz fiatal vehette át ösztöndíját. Mi négy fiatal hölggyel képviseltettük magunkat.

– Mit vár 2014-től az elmúlt év kiemelkedően szép sikerei után?

– Péter fiammal közösen immár négy éttermet vezetünk, miután október 1-jétől – a két kecskeméti és egy szekszárdi McDonald’s mellett – a szolnoki étterem is hozzánk tartozik. Mostantól tehát három város négy éttermében törekszünk hasonló eredményekre.

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Wojtyla Ház