Július 30. kedd, Judit, Xénia
Hírek, események 2014. október 21. 18:40

Megújul a matkópusztai templom

Képgaléria
Megújul a matkópusztai templom
Matkópuszta templomi közössége új, nagyszabású felújításba kezdett. A düledező félben levő templom tetőzetét lecserélik, valamint új tornyot kap. Nem rég adtunk hírt arról, hogy dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti egyházmegye érseke megszentelte a matkópusztai hívek adományából felújított kőkeresztet. A hosszú idők óta romos állapotban levő szakrális emléket csak a szentlélek tartotta, hogy össze ne dőljön. De ekkor egy ügyes, agilis matkói hívő úgy gondolta kár az enyészetnek hagyni. Ügyes szervező munkájának köszönhetően a kereszt megújúlt. Ekkor már tervei közt szerepelt, hogy a több mint 100 főt befogadó templom tetőhéjazata is sürgős beavatkozást igényel, és soha jobb alkalom arra, hogy ezt is az adakozó hívek segítségével ügyes kezek által megújítsák. Mind Kecskemét városa mind a kalocsai érsekség valamint a matkói hívek összefogásából köszönhetően mára már új tető fedi a templomot, valamint a mai napon felkerült az új toronyra sárgarézzel díszített kereszt. A tervek szerint a templom bejáratai felé terasz kialakítását is tervezik, melynek elkészítése a következő napokban fog megvalósulni.

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Wojtyla Ház