Július 30. kedd, Judit, Xénia
Hírek, események 2014. október 22. 14:16

Kecel az új Pálinka Zarándokhely

A hetedik Keceli Pálinka Ünnep keretében második alkalommal rendezték meg a Kárpát-medencei Pálinka- és Párlatverseny és Gasztrofesztivált a múlt héten, amelyre határon túlról és Magyarországról összesen 321 minta érkezett.

A hét elején 19 tagú zsűri egymástól függetlenül meghatározott szempontok alapján minősítette a pálinkákat a T. G. Virágdekor szakiskolában, és zajlott a népünnepély Kecel központjában, ahol megnyílt a bor és pálinka és keceli ízek udvara a közönség nagy örömére. Szombaton és vasárnap gasztronómiai rendezvényeken kóstolhattak finom falatokat az érdeklődők. Benke László olimpiai bajnok mesterszakács vezetésével megrendezték a tárcsás és bográcsos ételek főzőversenyét. Blaskó János, Venesz-díjas mesterszakács vezetésével pedig a közönség látványos kacsasütési fogássokat tanulmányozhatott.

            Az országgyűlés alelnöke, Jakab István és Kis Miklós Zsolt, agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár is megtisztelte jelenlétével a rendezvényt. Jakab Istvánt joggal hívhatjuk a magyarság pálinkaversenyének névadójának, tavaly ugyanis ő javasolta Téglás Andrásnak, a T. G. Virágdekor szakiskola címzetes igazgatójának a Kárpát-medencei Pálinka- és Párlatverseny elnevezést. (Téglás Andrásról annyit kell tudni, hogy a nevéhez fűződik az idén Kecelen XXVIII. alkalommal decemberben megrendezendő virágkiállítás ötlete. Ugyanakkor hozzá kapcsolható az Ehető Virágok Fesztiváljának sok éven át történő megrendezése is, amelynek szintén az iskolája adott otthont.)

A programsorozat látványos része volt a hazai bor és pálinka rendek felvonulása a városban a katolikus templomig. Itt  Burány Roland atya áldotta meg a rendezvényt, majd Jakab István országgyűlési alelnök a magyarság évezredes értékeire hívta fel a figyelmet, amelynek fontos része a pálinka, a amelyet Kis Miklós Zsolt agrár-vidékfejlesztési felelős államtitkár a magyar lélek varázsitalának nevezte. Dr. Pataki Mihály, az Európai Unió Oktatási Szövetségének a tagja a hagyományok megtartását emelte ki beszédében.

A templomban a T.G. Pince Lovagrend új borlovagokat avatott: Mathiászné Kovács Erzsébet, Krizl Edit, Kiss Miklós Zsolt államtitkár, Szilágyi Imre és Hatvani Gábor gyarapítja a szervezet tagságát. Majd Béleczki Mihály, kiskőrösi borlovagrendi elnök, a Magyarországi Borrendek Országos Szövetségének szakmai elnöke a Pro Vino érdemérmet adta át Travnyik Jánosnak, a keceli Borker Kft. cégvezetőjének.  A ceremónia után az utcán folytatódott a rendezvénysorozat, szombat délután pedig kiosztották a pálinkaverseny díjait (321 pálinka között  47 arany, 71 ezüst és 81 bronz elismerést osztottak ki). 

A projekt az MNVH Elnökségének értékelése és javaslata alapján, a Nemzeti Vidékfejlesztési Program Irányító Hatóságának jóváhagyásával valósult meg.

Kövessen minket a Facebookon is!