Július 30. kedd, Judit, Xénia
Hírek, események 2014. október 27. 15:21

Sok év után újra Kecskeméten a Cotton Club Singers

Sok év után újra Kecskeméten a Cotton Club Singers
A Cotton Club Singers 2014-ben, a megalakulásának 20. esztendeje tiszteletére egy nagyszabású koncertsorozatot szervez, melynek első állomása a Bács-Kiskun Megyei Kecskemét.

A csapat 5 évvel ezelőtt tartotta korszak záró búcsúkoncertjét, amely óta nem tartott önálló, nyilvánosan meghirdetett koncertet. 

Az idénre tervezett koncertsorozat során fellép a zenekar négy legmeghatározóbb énekese: Kozma Orsolya, Szűcs Gabriella, Fehér Gábor és László Boldizsár.

Egyes állomásokra terveznek továbbá meghívni olyan művészeket is, akik szintén köthetőek a csapat korábbi sikereihez.A koncertet az együttes egykori, ám ma is méltán elismert zenészei kísérik majd. 

A Cotton Club Singers hét tagú zenekarral fennállása 15 évét kívánja majd átfogóan bemutatni a legnagyobb slágereiket előadva. 

A műsor a legszélesebb skálán fogja bemutatni a csapat aktív tizenöt évét a legemlékezetesebb slágereken keresztül.

Egy ilyen este elképzelhetetlen a Sinatra, Ó Budapest, Abba-Jazz, Hofimánia slágerei ugyanúgy, mint a csapat első sikere a Négy Gengszter nélkül. Egyszóval aki szerette a Cotton Club Singers-t, ott a helye!

A Cotton Club Singers a jegyek árából egyben jótékony célokat is támogat.

A Kecskeméti Koncertre 2014. október 28.-án kedd este a Kulturális Központban, 19:00h-kor kerül sor.

Kövessen minket a Facebookon is!