Hetven éve történt a Margit hídnál
„P. Szabó Szerénnel a helyszínre igyekeztünk. Addigra a Radeczky-laktanyából kivezényelt nyilasok elállták a Dunához vezető utat, és csak határozott fellépés után engedtek hivatásunk teljesítéséhez. A Duna-parton szolgálatot teljesítő formaruhás nyilas nem várt előzékenységgel a készen álló propellert ajánlotta fel. Ezen igyekeztünk a pesti oldal felé. A Duna közepe táján leállott a propeller és kisebb csónakot rendeltek a mi szolgálatunkra. Amikor a Duna-parton elláttuk a sebesülteket, egy rendelkezésünkre nyújtott motorcsónakkal a vízbe borult hídra siettünk, ahol a vízből kiemelt halottakat láttuk el az utolsó kenet szentségével.”
P. Kriszten Rafael (1899–1952) egyik a hét ferences vértanúnak, akik boldoggá avatási ügyét már Rómában a Szenttéavatási Kongregáció vizsgálja. A Margit körúti rendháznak 1941–1946 között volt a házfőnök–plébánosa. A zsidóüldözés idején – a menekítés érdekében – megszervezte az üldözöttek átvételét a katolikus egyházba és sebesülten is több száz kilométeres útra indult – gyalogosan –, hogy a nunciatúrán kapott menleveleket a címzettekhez juttassa. Az általa vitt iratok segítségével egy teljes vasúti vagont fordítottak vissza, és így az odazsúfolt emberek megszabadultak a haláltól. A világháború után megnyitotta a kolostor konyháját, és hosszú időn keresztül étkeztette a környék nyomorgóit. 1949 augusztusában, már betegen került Hatvanba házfőnöknek. Az itteni rendház előtt 1950. június 19-én ávós teherautók álltak meg, piarista szerzeteseket és szerzetesnőket deportáltak a kolostorba. A lakosságot azonban fellázította a kommunista rendőrség, azt híresztelve, hogy a ferenceseket is akarják vinni. Ekkor az emberek tiltakozásul a templom elé vonultak. A rendőrség felszólította a házfőnököt, P. Rafaelt, hogy oszlassa fel a tömeget. Nem sikerült. Az éjszakai órákban a politikai rendőrség brutális módon feloszlatta a tüntetést, a kolostor lakóit pedig véresre verte. A négy ferences atyát az Andrássy út 60-ba szállították. Rafael atyát koncepciós perben elítélték. A vád ellene a demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés volt. 1951-ben életfogytiglani börtönre ítélték. A börtönemlékek között megőrizték azt a történetet, miszerint egy téli napon kabátban, ing nélkül szállították át egyik börtönből a másikba. Az őr, amikor meglátta a teherautóról leszálló, ing nélküli rabot, így szólt: „Te, pucér Krisztus, hol hagytad az ingedet?” Rafael atya az embertelen bánásmód következtében 1952. szeptember 15-én a börtönben hunyt el. Hatvanban tavaly utcát neveztek el róla.
