Július 29. hétfő, Flóra, Márta
Hírek, események 2014. november 14. 15:01

Kecskeméti közgyűlés – megalakultak a frakciók

A választások utáni első rendes ülését tartotta ma Kecskemét képviselő-testülete. Ennek kezdetekor bejelentették, hogy megalakult a Fidesz-KDNP frakció (vezetője Lévai Jánosné, helyettese Nemcsik Mátyás), a két tagból álló MSZP frakció (vezetője Király József, helyettese Dobos József), valamint a szintén két tagból álló Jobbik frakció (vezetője Radics Tivadar, helyettese Süli Csontos Ottó).

A közgyűlésen nem volt róla szó, de itt írjuk meg, hogy milyen választói létszám áll a közgyűlésbe bejutott pártok mögött (összesen ennyi kecskeméti választópolgár szavazott az adott pártra, illetve a jelöltjeire október 12-én)

DK 1.246 kecskeméti szavazó

LMP 1.656 kecskeméti szavazó

JOBBIK 2.851 kecskeméti szavazó

MSZP 4.257 kecskeméti szavazó

FIDESZ-KDNP 14.043 kecskeméti szavazó

Napirend előtt Engert Jakabné képviselő, az Esélyteremtési Bizottság elnöke a szociális munka napja alkalmából köszöntötte a szociális ágazatban dolgozókat, majd Szemereyné Pataki Klaudia polgármester bejelentette: az önkormányzat ebből az alkalomból egyszeri cafeteria kiegészítéssel köszöni meg az ágazatban dolgozók munkáját. A testület mai döntéseiről:

Saját forrásból bővítik a kamerarendszert

Módosította a grémium a város idei költségvetését. Ebben egyebek között szerepel, hogy az önkormányzat saját forrásból, mintegy 11 millió forint értékben fejleszti a térfigyelő kamerarendszert. E célra ugyanis a város pályázatot nyújtott be, az azonban még várólistás, de a közbiztonság növelése érdekében a fejlesztésre mielőbb szükség van.

A költségvetésbe többletbevételek is beépültek. Ilyen az időskorúak és a hajléktalanok szociális ellátása kapcsán az állami költségvetésből érkező 55 millió forint többlettámogatás és a gyermekétkeztetés kapcsán érkező 5 millió forint, ami szintén állami többlettámogatás. Mivel a feladatellátások fedezete az intézményi költségvetésben biztosított, ezért a többletbevételek más célra fordíthatók. 

Új pályázat a Liberté-re

Új pályázatot ír ki az önkormányzat a volt Liberté étterem bérletére, miután a korábbi pályázatot eredménytelennek nyilvánította. Az előzmény, hogy a korábban ajánlatot adó cég mostanáig nem teljesítette a megadott feltételeket. A mostani nyilvános, többfordulós pályázatra január 16-ig várja az önkormányzat az ajánlatokat.

Az inkubátorházban lehet az államtitkárság

Az Ipoly utcán lévő inkubátorház adhat helyet majd a vidékfejlesztési államtitkárságnak, erről döntött ma a város képviselő-testülete. Az ingatlan önkormányzati tulajdon, amelyen a Bács-Kiskun Megyei Angol-Magyar Kisvállalkozási Alapítványnak van használati joga. A közgyűlés hozzájárult ahhoz, hogy az ingatlan egy részét az alapítvány a Miniszterelnökség ingyenes használatába adja, továbbá döntött arról, hogy az ingatlan egy része a Miniszterelnökség és az alapítvány közös használatába kerüljön.

Az államtitkárság kialakításához belső átalakítások szükségesek, amelyeket a Miniszterelnökség finanszíroz.

Ingatlanok értékesítésére írnak ki pályázatot

Több ingatlan értékesítésére ír ki új pályázatot az önkormányzat, miután az előző kiírásra ajánlatok nem érkeztek. A Balaton utca 19. szám alatti ingatlanból egy 4228 négyzetméternyi részt kíván a város értékesíteni, ennek fajlagos ára négyzetméterenként 40 ezer forint. A Forrás utca 21. szám alatti ingatlan ára bruttó 42,2 millió forint, a Ferenczy utca 1. nettó 35 millió forintba, a Kaszap utca 7. nettó 63,3 millió forintba kerül. A Belső-Szegedi úton két ingatlant együttesen akar értékesíteni az önkormányzat, összesen nettó 14,6 millió forintért.

Kiszámítható támogatás a népkonyhai ellátásra

13 millió forint támogatást nyújt az önkormányzat jövőre a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak a népkonyhai ellátás finanszírozására, és az összeg minden évben a fogyasztói-árindex változás mértékével növekszik. Az így módosított szerződéssel kiszámíthatóbb lesz az önkormányzat részéről nyújtott finanszírozás, ezdiáig ugyanis a szerződés úgy szólt, hogy a feladatra az állami támogatás és a szolgáltatási önköltség közötti különbséget nyújta támogatásként a város. A szeretetszolgálat azonban az utóbbi két évben már nem igényelte a teljes különbözetet, mindössze 13-13 millió forint kifizetése történt meg a város részéről, így ez került alapként a január 1-től érvényes módosított szerződésbe.

Gazdagodik a Kecskeméti Értéktár

Elkészítette eddigi tevékenységének beszámolóját a Kecskeméti Települési Értéktár Bizottság. A grémium februárban alakult, munkája azóta is folyamatos.  Eddigi ülésein 143 beérkezett javaslatot tárgyalt meg, ezekből 110-et a Kecskeméti Értéktárba emelt és számos javaslatot tett a Megyei Értéktárba történő felvételhez.

A bizottság munkája folytatódik, továbbra is várják a javaslatokat a törvényben megjelölt nyolc kategóriába: agrár- és élelmiszer-gazdaság, egészség és életmód, épített környezet, ipari és műszaki megoldások, kulturális örökség, sport, természeti környezet, turizmus és vendéglátás.

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Wojtyla Ház