Július 29. hétfő, Flóra, Márta
Hírek, események 2014. december 6. 20:12

Elzbieta Modzelewska a Wojtyla Házban

Képgaléria
Elzbieta Modzelewska a Wojtyla Házban
Régi kedves barátot köszönthetett a Karol Wojtyla Barátság Központ sorsközössége szombat délelőtt. Elzbieta Modzelewska, a veszprémi Petőfi Színház nyugalmazott szervezési csoportvezetője és tolmácsa még 2006-ban kötelezte el magát az akkor egy esztendeje működő kecskeméti Wojtyla Ház mellett. Nyolc éve történt, hogy Farkas P. József, az intézmény alapító igazgatója felkereste Elzbietát egy Kecskemétre tervezett előadás kapcsán. II. János Pál pápa – polgári nevén Karol Wojtyla – Római triptichon címmel írott művét, verses elmélkedéseit kívánták színpadra vinni városunkban. 2006-ban kecskeméti látogatásakor – Farkas úr invitálására – Elzbieta megtekintette a romjaiból akkortájt feltámadott, később Wojtyla Házként ismertté vált épületet az Egressy utcában. Ettől kezdve minden évben egyszer – advent idején – felkeresi a sorsközösséget. Nyugdíjas vagyok, tehát soha nincs időm. Ezért jövök ilyen ritkán – jegyezte meg viccesen. Ma sem érkezett üres kézzel: két láda süteménycsomagot hozott a gondozottaknak. Beszámolójából megtudhattuk, hogy lévén nagy rajongója II. János Pálnak, három éve Élet-képek címmel saját összeállításban felolvasó estet rendezett Veszprémben. Az előadás keretében válogatás hangzott el a pápa beszédeiből, írásaiból, verseiből négy színész közreműködésével – több mint száz fotó és lengyel zeneművek kíséretében. Manapság öt unokája és lengyel nyelvű tolmácsolási, fordítási feladatai adnak számára rendszeres munkát. Álmai között szerepel egy Szent Fausztináról szóló felolvasóest szervezése, rendezése saját elképzelései alapján. Végezetül Elzbieta Modzelewska meggyújtotta a szeretet lángjait az első két adventi gyertyán, majd ételosztást követően közösen fogyasztottuk el ebédünket: szarvaspörköltet burgonyával, almával.

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Wojtyla Ház