Július 29. hétfő, Flóra, Márta
Hírek, események 2014. december 10. 23:46

A ’60-as és ’70-es évek építkezései Kecskeméten

Képgaléria
A ’60-as és ’70-es évek építkezései Kecskeméten
Ülést tartottak a Kecskeméti Városszépítő Egyesület tagjai a Civil Klubban szerda délután. Ezúttal a ’60-as és ’70-es évek kecskeméti építkezéseiről esett szó – nosztalgikus hangulatban, ahogyan az építészek látták. Király József elnök megnyitóját követően Sikari Kovács Béla építész egyebek mellett elmondta: szerinte politikai okokból kellett lebontani a főtéri katolikus bérházat 1964-ben. A “házgyár” szovjet technológia alkalmazásával épült – orosz szakemberek közreműködésével. Még szakmai körökben is sokan lebecsülik az iparosított technológiával készült panelházak tervezőit, de “akkor ilyeneket kellett építeni”. Számos hátrányuk mellett viszont olcsók voltak és széles tömegek lakásproblémáját sikerült így megoldani. Tóth András építész – aki az új megyei kórház építésénél építésvezető volt – többek között kiemelte: a szocialista hiánygazdálkodás keretei nem tették lehetővé, hogy válogassanak az anyagok között. Az időközben interaktív beszélgetéssé formálódott találkozón együtt idézték fel a főtér, a “lordok háza”, az Aranyhomok Szálloda, a művelődési ház, a “szalagház”, a “fűrészfogasok” és az új megyei kórház megépítéséhez, valamint a Technika Háza kialakításához fűződő emlékeiket. A Kecskeméti Városszépítő Egyesület következő ülése előreláthatólag februárban lesz. Helyszíne: Civil Klub, Wesselényi u. 1. fszt. 6. Tervezett téma: Kecskemét zöldfelületeinek állapota. Minden érdeklődőt szeretettel várnak!

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Wojtyla Ház