Október 14. hétfő, Helén
Hírek, események 2006. február 27. 09:13

Környezetvédelmi Hónap

Márciusban negyedszer rendezi meg a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium és a Francia Köztársaság Nagykövetsége a francia-magyar környezetvédelmi hónapot a budapesti Francia Intézetben. A korábbi évekhez hasonlóan a szakértők mellett a nagyközönséget is vonzó kérdéseket tárgyalnak a francia és magyar előadók. Az előadások mellett a minisztérium ügyfélszolgálati standja, március 9-én pedig, az aznapi témához kapcsolódóan egy levegőtisztaság-mérő laborautó várja a látogatókat, kísérő programként grafikai kiállítás, március 9-én és 21-én a francia gyorsvasút makettje tekinthető meg az intézetben.
A délelőtti előadások és délutáni filmvetítések ingyenesen látogathatók, a szervezők csupán előzetes bejelentkezést kérnek. Idén - egy évvel az Üvegházhatású Gázok Kibocsátásának Csökkentésére vonatkozó Kiotói Jegyzőkönyv hatálybalépése után - a negyedik sorozat során előadásokat hallgathatunk a klímaváltozással kapcsolatban felmerülő okokról és következményekről, a közlekedés hatásáról a környezetre és természetre. Bemutatásra kerülnek olyan tiszta közlekedési formák, amelyek esetlegesen megoldást kínálnak az egyre égetőbb környezeti-gazdasági problémákra. Az elvek mellett hangsúlyt kapnak gyakorlati kérdések is: a nyitónap felvezetéseként például március 1-jén a kertészkedőket várják a szervezők az Az új kertészet - klíma és kultúra című előadással. A 2006. március 2-i hivatalos megnyitót követően sajtótájékoztatót tart PERSÁNYI Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter és Philippe ZELLER francia nagykövet. Az első napi előadók Jean JOUZEL, Az éghajlat - veszélyes játék című könyv szerzője, a párizsi klímatudományok és környezeti laboratórium igazgatója, valamint FIAR János, geográfus, természetfilmes, újságíró, aki Fagyos oázisok az Antarktiszon címmel a nyitónapon diaképekkel, filmrészletekkel gazdagított előadást tart. A nyitónapon még Ocskay Ritát, aki a grenobli Klimatológiai és glaciológiai laboratóriumnál tanult, az ELTE Környezetkémiai Tanszékének kutatóját hallhatjuk az aeroszolok és a klímaváltozás közötti hatásról. A további tematikus napokon alkalom lesz arra, hogy többek között megismerkedjünk azzal, miért építenek autópályákhoz békaalagutakat, milyen egy zajtérkép, illetve hol mekkora zaj vesz körül bennünket Magyarországon és milyen közlekedési fejlesztési tervei vannak a magyar fővárosnak. A délutáni filmek megmutatják, milyen invazív növények velünk a városokban, hogy milyen volt a magyar Antarktisz-expedíció útja, és kamerával végighajózhatunk a Duna magyarországi szakaszán. A rendezvénysorozat története ahhoz a Magyarország és Franciaország közötti kétoldalú tárcaközi egyezményhez kötődik, melynek keretében működünk együtt évek óta a környezet- és természetvédelem területén, s a két ország szakemberei rendszeresen kicserélik tapasztalataikat. A Francia Nagykövetségi Technológiai Együttműködési Iroda 2002-ben javasolta a Fő utcai szomszédjának, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium munkatársainak, hogy a nagyközönség számára is kerüljön bemutatásra ez a kétoldalú együttműködés. 2003 tavaszán közös követségi és minisztériumi szervezésben került megrendezésre az első konferencia sorozat a hulladékkezelés, valamint a felszíni vizek védelme és lakossági vízellátás témakörökben. A siker láttán a minisztérium és a nagykövetség képviselői elhatározták, hogy 2004-ben is megrendezik a sorozatot. 2004-ben Budapesten rendezték meg a WHO Miniszteri konferenciáját, amelynek fő témája a gyermekek egészségének megőrzése volt, így a Környezetvédelmi Hónap is a levegőszennyezésnek és az egyén egészségére gyakorolt hatásának bemutatását tűzte napirendre. A 2005-ben is folytatott sorozat a természetvédelem, a biodiverzitás megőrzése, a víz és folyók környezetének védelmére helyezte a hangsúlyt bemutatva sérülékeny szépségű környezetünket a négy nap során megjelent közel 900 érdeklődőnek Az előadások mellett a minisztérium ügyfélszolgálati standja, március 9-én pedig, az aznapi témához kapcsolódóan egy levegőtisztaság-mérő laborautó várja a látogatókat, kísérő programként grafikai kiállítás, március 9-én és 21-én a francia gyorsvasút makettje tekinthető meg az intézetben. A rendezvénysorozat eseményei Március 1, szerda - 18.00 óra -Előadás : Az új kertészet - klíma és kultúra Március 2., csütörtök - 9.30 óra - Előadássorozat Klímaváltozás : bizonyosságok és bizonytalanságok Március 9. csütörtök - 9.30 óra - Előadássorozat : Közlekedés, infrastruktúra a környezetvédelem és természetvédelem tükrében Március 21, kedd - 9.30 - Előadássorozat : Környezetkímélő tiszta közlekedés a gyakorlatban Március 23, csütörtök - jogi szeminárium: Veszélyes ipari területek Európai Uniós szabályozása Forrás: www.greenfo.hu

Kövessen minket a Facebookon is!