Július 29. hétfő, Flóra, Márta
Hírek, események 2014. december 22. 15:34

Fontos az egyház értékrendje

Fontos az egyház értékrendje
Kovács Ernő vezeti a Bács-Kiskun Megye Kormányhivatalt ez év júliusától. A kormánymegbízottat többek között polgármester múltjáról, terveiről és az új feladatkör kezdeti benyomásairól kérdeztük. – Mivel foglalkozott kormány-megbízotti kinevezése előtt? – 1978-ban érettségiztem Szolnokon, 1985-ben gépésztechnikusi, majd 2001-ben környezet és hidrotechnológusi végzettséget szereztem. Mielőtt politikusi pályára léptem, dolgoztam a MÁV Vontatási Főnökségén, majd a Kecskeméti Mezőgép Vállalat Tiszakécskei Gyárának minőségi ellenőreként, ezt követően üzemvezetőjeként. 1996-tól Tiszakécskén a Geo-Univerzál Kft. műszaki vezetője voltam. – Hogyan alakult a közéleti szerepvállalása?

1998-tólegészen a kormány-megbízotti kinevezésemig Tiszakécske polgármesteri feladatait láttam el. Korábban önkormányzati képviselőként, illetve bizottsági elnökként dolgoztam városomban. 1998-2002 között a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat külső bizottsági tagja, 1998-ban a Kecskemét és Térsége Többcélú Társulás alelnöke voltam. Ugyanebben az évben a Bács-Kiskun Megyei Területfejlesztési Tanács, majd 2002-2010 között a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat tagjaként, a pénzügyi bizottság társelnökeként, 2006-tól elnökeként, a Természeti Katasztrófák Kárenyhítési Bizottságának társelnökeként tevékenykedtem. 2010-2014 között polgármesterei feladataim mellett országgyűlési képviselőként a Parlamentben szűkebb környezetem választópolgárainak és az ország egészének érdekeit szolgáltam.

– Kormánymegbízottként milyen tervei vannak az elkövetkező négy évre?

Tudvalévő, hogy egy nagyon rosszul működő önkormányzatot vettem át 1998-ban, mára pedig elmondhatjuk, hogy emelt fővel járhatnak a kécskeiek. Tisza-parti városomban a hivatal munkatársaitól azt kértem, hogy tegyünk eleget fő kötelezettségünknek, mely szerint a lakosságért vagyunk, őket szolgáljuk, az ő gondjaikat próbáljuk enyhíteni. Célom az, hogy a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatalban – az előzőekhez hasonló elvek mentén – az ügyfélközpontúság és a szakmaiság legyen az elsődleges feladat. Munkatársaim az állampolgárok érdekeinek megfelelő, de minden esetben maradéktalanul jogszerű eljárásokat folyatassanak le annak érdekében, hogy a szolgáltató közigazgatás teljes mértékűen megvalósulhasson a kormányzati elképzelésnek megfelelően. Szerencsére egy rendkívül jól szervezett, jól működő, szakmailag kiválóan felkészült emberekből álló kormányhivatalt vettem át, ezért az említett cél megvalósításához minden feltétel adott. Remélem, hogy a következő esztendő elejére minden járásban megnyílhatnak a kormányablakok, és így még jobb körülmények között segíthetünk az ügyfeleinknek, számukra kedvező ügyfélfogadási renddel és természetesen maradéktalanul felkészült munkatársakkal.

Mit tekint kiemelt feladatának?

- Ahogy eddig is, úgy a jövőben is igyekszem minden tudásommal és szorgalmammal a közösséget szolgálni. Vallom, hogy az egyének helyes magatartása a társadalom mozgatórugója. Mindaddig, amíg helyesen cselekszünk, amíg egymásnak segítünk, az erősek a gyengék oldalára állnak, addig a közösség élő tud maradni. Nekünk az a dolgunk, hogy szabálykövető tisztviselőként az egyéneket segítsük annak érdekében, hogy az egész magyar társadalom kiválóan tudjon működni. Törekedni fogok az esetleges hibák kijavítására és az átalakuló közigazgatás során a pozitív értékek továbbfejlesztésére. A feladatok elvégzése során az egyházzal való együttműködést kiemelten fontosnak tartom, hiszen a jó erkölcsre nevelés, a család fontosságának és védelmének értékét, a közösségi segítség értékrendjének kialakításában az egyháznak elvitathatatlan szerepe van.

Kövessen minket a Facebookon is!