Várakozás az öröm ünnepére
- Való igaz, hogy amikor Jézus megszületett, akkor béke volt a nagy Római Birodalomban, de ez rövid ideig tartott. Még a keresztényüldözés végén – amikor már a Krisztus-hívő közösség hatalmi tényező lett –, akkor sem következett be hasonló állapot. Az egyházatyák keresték is ennek az okát, s arra jutottak: a békesség egyik feltétele, hogy Istennel kiengesztelődve békét teremtsünk a lelkünkben. Ennek következtében békét nyerhet a környezetünk is, s ha ezt egyszer mindenki hitével megerősített egyéni programnak tekinti ezt a békét, akkor a rend nyugalma uralkodhatna az egész világon. A társadalmakban azonban, sajnos mindmáig jelen van a háborúskodás, és valószínűleg ez így lesz a világ végezetéig. Mert a földi hatalmak másként fogalmaznak - ismerjük a mondást: - ha békét akarsz, készülj a háborúra! Ma a fegyverkezési verseny új és újabb fordulói idején bizony jól tudjuk, mit jelent ez. Gondoljunk a szomszédos Ukrajnára, vagy a közel-keleti térségre! Viszont Jézus nem rejtette véka alá, hogy még a keresztények üldözése is belefér abba az örömhírbe, amit ő hozott, amit ő hirdetett. Ezért mondja, hogy az én békémet hagyom rátok, nem a világét
- Mi a szellem fegyverével küzdünk. A politizálás is ide tartozik, ami közéletiséget jelent, és az egyház aktív része a társadalomnak. Gondoljunk csak Márton Áron vagy Boldog Apor Vilmos püspökök bátor vélemény-nyilvánításaira, vagy arra, amikor Mindszenty József bíboros kiállt az 1956-os forradalom mellett. A legfontosabb, hogy a keresztény társadalmi tanításnak próbáljunk érvényt szerezni, ami nem más, mint a szolidaritás, a szubszidiaritás és a személyesség. A szolidaritás szükségességét most nagyon fontosnak tartjuk, amikor a társadalom mindenféle problémáját csak közösen tudjuk megoldani. A szubszidiaritás mindent a maga helyén próbál megoldani: ne a legfelsőbb helyen döntsenek mindig, az emberek feje fölött, hanem amit tudnak, oldják meg helyi szinten, s az állam vagy a nagy közösség adja meg hozzá a szükséges támogatást. A személyesség úgyszintén fontos. Jó ideje azt tapasztaljuk, hogy mindenféle intézmény átalakításánál (iskolák, egészségügy, vasút stb.) nem az ember szolgálata az elsődleges, hanem a tőkéé, mert mindent a pénz irányít.
- A betlehemi jászolban egy magatehetetlen, erőtlen gyermek érkezett e világra. József és Mária a mindenkori kisember megtestesítője. De ha csak egy közönséges kisgyermek született volna meg ott, Betlehemben, akkor ma már nem lenne pap, nem lenne ember, aki erről szólna. Mert tudjuk ugyan, hogy a születés mindig egyedi dolog az ember, a család életében, de ott, a csillag jelezte barlangban az Isten jelent meg közöttünk. Hatástörténete máig érezhető. A mi kultúránkban még az időt is onnan számítjuk. Minden karácsony tartogat számunkra személyes mondanivalót, lelki ajándékokat, örömöket. Jómagam nem hatni akarok a prédikációimmal, hanem elmélkedve értelmezni. Az ünnepi beszéd pedig nem politikai program kihirdetése, hanem az Evangélium naprakész értelmezése, aprópénzre váltása. Szerb Antal írja szellemesen, hogy a hívő ugyan tudja, hogy hová fog kilyukadni a pap a beszéd végén, de arra kíváncsi, hogyan… A hogyanra pedig, Tóth Tihamér tanítását kell idéznem, aki azt mondta: egyik kezedben legyen az Evangélium, a másikban az újság. Csak így értenek meg, csak így tudod átadni az üzenetet.
- Ha másokat valamiképpen boldoggá akarunk tenni, akkor mi magunk is boldoggá leszünk. Mert a megosztott öröm duplázódik, a megosztott fájdalom feleződik. De a csendre is szükség van. Amelyben elgondolkodhatunk a karácsonyi ima után, mi az, hogy dicsőség az Istennek és békesség a jóakaratú embereknek. Mert ma is nagy baja ennek a világnak, hogy nem adja meg mindig Istennek a dicsőséget, és gyakran hiányzik embertársainkból a jó akarat a másik iránt. Ugyanakkor a keresztény ember Krisztusba vetett hite az élet összetartozásáról szól. A karitász, a szeretetszolgálat ennek a megnyilvánulása, mert mi nem várakozunk csupán, hanem tevékenykedünk is. Az Úr Jézus mondta: „szegények mindig lesznek veletek.” És sajnos vannak is: Jelenleg másfél milliárdra tehető a nagyon szegények száma a világban.
- Amikor a várakozás szent idejében vagyunk, akkor a megszokott cselekedeteinket nagyobb lélekkel végezzük. Az imádságot összeszedettebben, a jó tetteket figyelmesebben, a türelmet és a megbocsátást nagyobb irgalommal. Az Evangélium figyelmeztet bennünket, hogy most azokra kell várakoznunk, akiket szeretünk: Istenre, a születő Jézusra és mindazokra, akik oly kedvesek a mi szívünknek.
