Július 29. hétfő, Flóra, Márta
Hírek, események 2014. december 23. 19:26 | Szerző/forrás: Forrás: www.police.hu

Milliókat csalt ki két férfitől Kecskeméten, Spanyolországban fogták el

Milliókat csalt ki két férfitől Kecskeméten, Spanyolországban fogták el
Hét év után fogták el Spanyolországban azt a férfit, aki a gyanú szerint Kecskeméten milliókat csalt ki két férfitől. A Kecskeméti Rendőrkapitányság csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette K. János 60 éves kazincbarcikai lakost.

A férfi a rendelkezésre álló adatok alapján megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2007-ben az egyik kecskeméti cég üzemeltetésének átvétele címén kültagként bevont két férfit, akikkel különböző bankoktól több mint 6 millió forintot vetetett fel. A megállapodás szerinti törlesztő részleteket nem fizette és a vendéglátóhely üzemeltetése sem valósult meg. A felvett összeget magára költötte. A sértettek feljelentése alapján büntetőeljárás indult, K. János azonban ismeretlen helyen tartózkodott. Az ellene kiadott nemzetközi elfogatóparancs alapján 2014. december 16-án a spanyol hatóságok Spanyolország területén elfogták, majd a magyar hatóságok 2014. december 22-én Magyarországra szállították K. Jánost. A kecskeméti rendőrök kezdeményezték a férfi előzetes letartóztatását. 

(www.police.hu)

Kövessen minket a Facebookon is!