Július 29. hétfő, Flóra, Márta
Hírek, események 2015. január 10. 15:13

Adomány a görög katolikusoktól

Képgaléria
Adomány a görög katolikusoktól
Szeretetebédet osztottak szombaton a kecskeméti görög katolikusok a Wojtyla Házban. A hívőközösséget Feczák László szervezőlelkész képviselte kilenc gyülekezeti tag kíséretében. Menüként paprikás krumplit szolgáltak fel debreceni kolbásszal, melyet a Karol Wojtyla Barátság Központ önkéntes szakácsa, Kati néni készített el a hívőközösség felajánlása jóvoltából. László atya köszöntőjében elmondta: Jézus azt tanítja, hogy ti is úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek benneteket. Az embernek mindent meg kell tennie azért, hogy a szeretetet ki tudja bontakoztatni egymás felé. Az lenne a legjobb, ha nem kellene ilyen ebédeket adni, hanem mindenki saját magának elő tudná teremteni a megélhetését. De amíg erre nincsen lehetőség, a krisztusi egyházakra mindig lehet számítani. Ebédosztás előtt liturgikus énekeket hallhattak a Wojtyla Ház szegényei.

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Wojtyla Ház