Július 29. hétfő, Flóra, Márta
Hírek, események 2015. január 17. 20:27 | Szerző/forrás: Forrás: hiroshir.hu

Hol a rezsicsökkentés?

Hol a rezsicsökkentés?
Január elsejével több településen jelentősen megemelkedtek a kéményseprési díjak. Ezen Németh Szilárd rezsibiztos is erősen meglepődött.

Budapest, Debrecen, Szeged, Pécs, Győr, Nyíregyháza, Kecskemét, Székesfehérvár, Szombathely, Sopron, Veszprém vagy Hódmezővásárhely – valmamint vonzáskörzetük január elsejétől drasztikusan megemelt kéményseprési díjakkal dolgozik – számolt be a Népszabadság.

A cikk szerint a fővárosi díjak átlagosan 28 százalékkal emelkedtek, amit a BVK Holdinghoz tartozó Budapesti Városüzemeltetési Központnál azzal indokoltak, hogy a kéményseprők kötelezően ellátandó feladatai is 43 százalékkal bővültek, így a többletfeladatok létszámbővítést és szerszámtöbbletet is igényelnek.

A cég leszögezte, a díjtételek megfelelnek a kéményseprőtörvény vonatkozó paragrafusának. A lap felidézi, hogy a Németh Szilárd fideszes rezsibiztos által megfogalmazott passzus szerint a közszolgáltatásért nem kérhető a 2012 végi és a 2013 közepi díj 90 százalékánál több. Az is igaz, hogy egy másik szabály a korábbi maximális díjat megfelezte. A rezsibiztos a rezsifórumokhoz hasonló ünnepélyes hangvételű tájékoztatóin is rendre az utóbbit emlegeti.

Németh Szilárd egyébként a jelek szerint lemaradt a változásokról, mint mondta: „bejelenteni bármit lehet, de realizálni ezt nagyon nehéz lesz”.

(www.hiroshir.hu)

Kövessen minket a Facebookon is!