Július 29. hétfő, Flóra, Márta
Hírek, események 2015. január 22. 15:42

Szent Vince napján vesszőszentelést tartottak

Képgaléria
Szent Vince napján vesszőszentelést tartottak
Idén már 6. alkalommal rendezte meg a Wojtyla Barátság Központ, a Porta Egyesület és a Dimenzió Borászat az ilyenkor esedékes vesszőszentelést. Szent Vince napján hagyomány, hogy a jó termés érdekében megszentelik a szőlőtőkéket. A régi hagyományokat a borászat tulajdonosa Kovácsné Drabant Katalin elevenítette fel: a falubeliek ezen a napon felpakoltak és kimentek a szőlősbe, ahol megünnepelték Szent Vince napját, ettek, ittak, vesszőt vágtak, majd örömmel mentek haza. A szent életét Molnár Zoltán mutatta be. Január 22-e a Magyar Kultúra napja is, ezen a napon fejezte be Kölcsey Ferenc Himnusz című versét. Ez alkalomból közösen elénekeltük a nemzeti himnuszunkat. A megjelent borrendeket és baráti társaságokat Gaál József alpolgármester köszöntötte, aki kihangsúlyozta fontos a magyar bor termelése, amit az ő családja is tett a közelben. Ezt követően Bárkányi Ernő a Szent Miklós templom igazgatója megáldotta a már előre levágott és egy kosárban gyűjtött vesszőket. Vendéglátónk minden megjelentet egy közös vesszővágásra invitált az áldást követően. A régi hagyományok szerint, a levágott és megszentelt vesszők kihajtanak és jövőre kiültethető.

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Wojtyla Ház