Július 29. hétfő, Flóra, Márta
Hírek, események 2015. január 22. 17:08 | Szerző/forrás: Forrás: KEOL

Elkezdődött a „HÍRÖS AGÓRA” program Kecskeméten

Képgaléria
Elkezdődött a „HÍRÖS AGÓRA” program Kecskeméten
Kecskemét - Elkezdődött a „HÍRÖS AGÓRA multifunkcionális közösségi központ létrehozása Kecskeméten\" című fejlesztés, amelynek ünnepélyes nyitórendezvényét ma tartották a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központban. A projektre 650,23 millió forint uniós és hazai támogatást nyert Kecskemét önkormányzata.

Az eseményen Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere köszöntötte a résztvevőket. Hangsúlyozta, hogy a projekt megvalósítása nem jelenti a Kecskeméti Ifjúsági Otthon megszüntetését. Erre vonatkozóan ugyanis semmilyen városvezetői szándék nincs. Ugyanakkor, egy tavaly decemberi önkormányzati döntés félreértelmezése miatt, sajnálatosan ez terjedt el Kecskeméten. Ezzel szemben a szándék az, hogy az intézmények jobban, közösen használják majd ki az AGÓRA megvalósítása után a lehetőségeket.

(Az AGÓRA projekt részleteiről ITT találnak olvasóink egy terjedelmes cikket.)

Bak Lajos, a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ igazgatója mutatta be a projektet. Elhangzott: a „HÍRÖS AGÓRA multifunkcionális közösségi központ létrehozása Kecskeméten\"  című fejlesztés keretében egy multifunkcionális közművelődési, közösségi központ kerül kialakításra a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központban. A kivitelezés a tervek szerint 2015 júniusában zárul. Az építészeti koncepciót a 7. Dimenzió Építésziroda Kft. készítette, a kivitelező a Lecpes Kft., amely közbeszerzési eljárás keretében nyerte el a megbízást.

A sajtótájékoztatón nemcsak újságírók vettek részt, hanem a városvezetés, a tervezők, és a kivitelezők is. A tájékoztatót követően közösen \"járták be\" az épületet, melyben a leglátványosabb rész jelenleg a szinte betonig \"lecsupaszított\" színházterem. 

A Hírös Agóra keretében olyan térségi közművelődési intézmény jön létre, amely központi szerepet játszik a közművelődés, a civil szervezetekkel kialakított partnerség, az élethosszig tartó tanulás és a közművelődési tanácsadó szolgáltatás összefogásában. A projekt során az épület befogadóképessége, és elérhető szolgáltatásainak száma növekszik. Egyik fő célja a térség közművelődési életének gazdagítása. A projekt keretében egy olyan közös cél fogalmazódik meg, amely a települések együttműködését is elősegíti.

A projekt keretében látványos belsőépítészeti megoldások lesznek a színházteremben, megújul a padlóburkolat, a színpadburkolat, a zsöllyeszékek, a falburkolat, a hangszigetelt bejárati ajtók és az álmennyezet. Energiatakarékos és korszerű lesz a  színházteremben a színháztechnológia és az épületgépészet egyaránt. A fűtési-hűtési és gépi szellőzési rendszer teljesen átépül. A beépülő új légkezelési rendszer három funkciót lát el egyetlen gépegységgel: hűt, fűt, szellőztet. A beépített érzékelőknek köszönhetően ellenőrzi a légáramlást és például a nézőszámnak megfelelően optimalizálja azt, a komfortérzet figyelembe vételével. A teljes felújításon áteső mosdók új felszerelési tárgyai is a gazdaságos, környezetbarát működtetést szolgálják.

A projektben megvalósuló tértípusok az intézmény multifunkcionalitását segítik elő:

- szervezett és spontán közösségi programokhoz nyílt belső térszerkezet kialakítása

- a fenti térben internet kapcsolattal ellátott terminálok kialakítása; közösségi internet biztosítása, wifi kiépítése a teljes épületben

- társadalmi szervezetek befogadására alkalmas terek kialakítása

- munkaerő-piaci, ifjúsági és más közhasznú információs szolgáltató tér/pont kialakítása

- környezeti nevelési programok megvalósulását szolgáló terek kialakítása

- az új tanulási formák megvalósulására alkalmas terek kialakítása

- művelődési és szórakozási élményfunkciók ellátását korszerűen biztosító tér kialakítása (színházterem)

- kiállítótér a szórakozási és élményfunkcióhoz kapcsolódóan

- területi közművelődési tanácsadó szolgáltató funkció ellátása érdekében kialakított terek

- hagyományápoló és művészeti csoportok működtetésére alkalmas intézményi infrastruktúra, technikai feltételek

- egészségnevelési és életviteli programok megvalósulását szolgáló terek

Az építési jellegű fejlesztéseken túl a közművelődési szakmai tartalom is  megújul, amelynek köszönhetően a felújítandó intézmény fokozhatja népszerűségét.

Kecskemét vezetése fontosnak tartja, hogy a belváros szívében létrejöjjön egy multifunkcionális közművelődési, közösségi központ. A város a kulturális intézmények közös fejlesztésében is látja a népességmegtartó és népességvonzó erő és a turisztikai vonzerő növelését. A Hírös Agóra multifunkcionális közösségi központ létrehozása nem csak Kecskemét, hanem az egész kistérség fejlődéséhez hozzájárul majd. Ezzel egy olyan példátlan összefogás valósulhat meg a térségben, amely a lakosság számára a mindennapi élet számos területén is érezhető pozitív hatásokat fejt ki. Pozitív hatással lehet a gazdaságra a turizmus fellendítésével, a piacképes műveltséggel rendelkezők számának növelésével, a népművészeti hagyományok megőrzésével, az alkotókészség fejlesztésével. A megvalósítás a térség hátrányos helyzetű társadalmi csoportjai körében is javítja a művelődéshez való hozzáférés lehetőségeit, miközben egyik kiemelt célcsoportja az ifjúság. A megvalósuló programok célja nem csak a minőségi szabadidős szolgáltatások biztosítása, hanem az Európai Unió felnőttképzési szakemberei által kidolgozott kulcskompetenciák fejlesztése is.

További információ: www.hirosagora.hu

(KEOL)

Kövessen minket a Facebookon is!