Elgondolkodtat a sors forgandósága
- A szakközépiskola érettségire és technikus képzésre készít fel környezetvédelem, mezőgazdaság és élelmiszeripar szakirányokon. A szakiskolai rész gazda-, élelmiszeripari szakmunkás-, kert- és parképítő képzést nyújt – mutatja be az iskolát Vincze Zsigmond tagintézmény-vezető. - A Wojtyla Házzal úgy kerültünk kapcsolatba, hogy iskolánk hajdani igazgatója, Kocsis Pál, a Mathiász János Borrend nagymestere – névadónk unokája – negyven évig dolgozott oktatási intézményünkben. 2009-ben vonult nyugdíjba, azóta is tartjuk vele a kapcsolatot. Minden évben visszahívjuk december 1-jén, amikor névadónkra emlékezünk. Tavaly volt Kocsis Pál születésének 130. évfordulója. Ekkor ő tartott előadást nagyapjáról. Viszonylag tehát szoros kapcsolatban vagyunk, ő pedig Farkas P. József úrral, a Karol Wojtyla Barátság Központ alapító igazgatójával tart fenn baráti viszonyt. Kocsis Pál egy alkalommal említette: tud egy lehetőségről. Ebédet lehetne osztani rászorulóknak, amelybe iskolánk is bekapcsolódhatna. Hallottuk, hogy cégek, vállalkozók támogatják a Wojtyla Házat. Mi is segíteni szeretnénk. Hosszabb távra tervezzük a kapcsolatot. Mezőgazdasági iskola vagyunk; kertészet, zöldségtermesztés profillal. Amint értesültünk, itt előadásokat is lehet tartani, tehát nem csak ételosztásról szól ez a „történet”. Jómagam, mint történelemtanár, bármikor szívesen állok rendelkezésre - mondta Vincze Zsigmond.
Káposztás Eszter és Bohn Nikolett néhány hónap múlva fognak érettségizni. Környezetvédelem és vízgazdálkodás szakon tanulnak az iskolában. – Kicsi korom óta érdekel a biológia, a környezet és a tavak élővilága. De nem ezzel szeretnék tovább foglalkozni. Érettségi után egy fitness-wellness képzésen fogok részt venni. Utána a Szegedi Egyetemre jelentkezem – beszélt terveiről Káposztás Eszter. - Imádom a lovakat. Innen jött az ötlet, hogy környezetvédelmi szakirányon tanulok tovább általános iskola után. Lovakkal szeretnék foglalkozni, ez irányban kívánok továbbtanulni. Úgy tervezem, lovas túravezető-oktató leszek. A Wojtyla Házról még nem hallottam. Örömmel vállalok önkéntes munkát. Nagyon szívesen segítek embereken, ha tudok. Amikor kicsi voltam és egy hajléktalant láttam, mindig mondtam anyukámnak: adjunk pénzt neki. Ő nem mindig díjazta az ötletemet – mondta mosolyogva Bohn Nikolett. - A tanár úr megkérdezte: kik jönnének el velem a Wojtyla Házba? Mi pedig vállalkoztunk rá. Az osztályból többen jelentkeztek, hogy szívesen eljönnének, csak mi voltunk a szerencsések. – tette hozzá Nikolett.
- Meglepő, hogy milyen sokan jelentkeztek ételosztásra. A két lányon kívül 20 közül még 4-5 tanuló biztosan benne lett volna – talán több is. Kis túlzással majdnem sértődés lett belőle, akik nem jöhettek el. Számomra nagyon meglepő, mert az osztályt nem úgy ismertem… A tanulmányi eredményük is lehetne jobb. A szorgalmukon, hozzáállásukon szintén lehetne javítani. Igazán meglepett engem, hogy mennyien jönnének szívesen. Bármit megtennének, amivel úgy érzik, hogy tudnának segíteni. Az emberek egy része azért nem meri kimutatni, hogy jó, mert fél, hogy kihasználják. Nekem úgy tűnik, mintha a fiatalok egy picit rosszabbnak mutatnák magukat, mint amilyenek valójában. Ha kissé „megkapirgáljuk” a felszínt, sokszor kiderül, hogy valójában érző szívű fiatalokról van szó. A korszellem nem engedi, hogy kimutassák ezt, vagy valami szégyenérzet – nem tudom… Talán félelem, hogy a kortársak kinevetik őket. Tehát sokkal jobb a helyzet annál, mint amit a média sugall. Keresik a lehetőséget, hogy jót tegyenek. Örömmel vennénk, ha máskor is lenne ilyen alkalom – fejtette ki Vincze Zsigmond, majd hozzátette: - Engem mindig megdöbbent, ha „lecsúszott” embereket látok. Végigpörög az ember agyában: vajon mi vezethetett idáig, hogy – akár több nyelven beszélő diplomás emberek – ide süllyedhetnek. Az embert elgondolkoztatja a sors forgandósága. Arra készteti, hogy önvizsgálatot tartson – legalábbis ami engem illet. Meg kell fontolni minden lépést. Nem kell sok hozzá… Egy betegség, válás, rossz befektetés és már úszik is az ember háza, autója, minden vagyona. Megromlik a környezetében élőkkel folytatott viszonya: családdal, gyerekekkel. Egymást kezdik hibáztatni… Meglepő, hogy amint egy tál ételért sorban álltak ezek a nehézsorsú emberek, minden nyomorúságuk ellenére egymással viccelődtek.
- Mindig is érdemes segíteni az embereken – összegezte véleményét Káposztás Eszter. - Jó látni, hogy ezek az emberek – még ha talán nincs is fedél a fejük felett – tudnak mosolyogni. Mindenki nagyon kedves és családias a légkör – vonta meg a hétfői látogatás mérlegét Bohn Nikolett.
