Július 29. hétfő, Flóra, Márta
Hírek, események 2015. január 26. 23:23 | Szerző/forrás: Forrás: KEOL

Kecskeméti és orgoványi háziorvost is jelöltek a „praxis-díjra”

Kecskeméti és orgoványi háziorvost is jelöltek a „praxis-díjra”
Kecskemét - Egy kecskeméti és egy orgoványi háziorvos is van már az „Az év praxisa a Kárpát medencében\" jelöltjei között. (A kép illusztráció)

A kecskeméti Dr. Móczár Csabát négyen, az orgoványi dr. Takács Katalint pedig hárman javasolták eddig az „Az év praxisa a Kárpát medencében\" honlapján. Március 10-ig azonban még bárki bármelyik háziorvost megjelölheti a díjra érdemesként.

Még bő másfél hónapig tart ugyanis „Az év praxisa a Kárpát medencében\" pályázat. Melyben idén ötödször dördült el a startpisztoly, és indult útjára a „verseny\".

A meghirdető, az Országos Alapellátási Intézet célja most is ugyanaz, mint a megelőző években. Helyreállítani, erősíteni a háziorvosok és a nővérek megbecsülését, presztízsét. A szervezők idén is az emberséges és szakmailag is elhivatott gyógyítókra, a példaértékű orvos-beteg kapcsolatokra és az orvosok kitartó, szolgálatkész munkájára szeretnék irányítani a szélesebb nyilvánosság figyelmét a határon innen és a határon túl.

A beérkezett pályázatokat értékelő zsűri elnöke Dr. Balogh Sándor az OALI főigazgatója, tagjai: Becker Ágnes az MTVA szerkesztője, Berszán Lajos atya, gyimesfelsőloki plébános, Csuja Imre színművész dr. Lenkefi Ida az Egis belkereskedelmi igazgatója, dr. Molnár Mária háziorvos, a tavalyi pályázat hazai nyertese, valamint Dr. Bedros J. Róbert, Dr. Farsang Csaba, Dr. Hajnal Ferenc, Dr. Kásler Miklós, Dr. Kiss Róbert professzorok.

A sztorik értékelése után a zsűri az általa legjobbnak ítélt 10-10 történetet javasolja a második körbe. A toplistás történeteket abc sorrendben olvashatják az érdeklődők, és az olvasók szavazatai döntik majd el a sorrendet.

A pályázat hivatalos weboldala ITT érhető el. Az ajánlásokat 2015. március 10-ig várják a szervezők.

(KEOL)

Kövessen minket a Facebookon is!