Július 29. hétfő, Flóra, Márta
Hírek, események 2015. február 9. 15:35

A japán nagykövet Kecskeméten

A japán nagykövet Kecskeméten
Kecskeméten járt pénteken Kosuge Junichi, Japán rendkívüli és meghatalmazott magyarországi nagykövete. A magas rangú vendéget hivatalában fogadta dr. Szeberényi Gyula Tamás, Kecskemét alpolgármestere.

A japán nagykövet két, a felkelő nap országát bemutató kiállítást is megnyitott városunkban. A tárlatnyitók között tett látogatást a városházán, ahol Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester fogadta, és átadta a diplomatának a hivatalos elfoglaltsága miatt távollévő Szemereyné Pataki Klaudia polgármester üdvözletét is.

Kosuge Junichi egyebek mellett elmondta, hogy három hónapja látja el feladatát Magyarországon, előtte Jordániában teljesített szolgálatot. Hazánkban Kecskemét az első vidéki város, amelyet felkeresett. Természetesen szóba került városunk és a japán Aomori két évtizedes partnersége is, melyet Kosuge Junichi példaértékűnek nevezett.

A városházi látogatás a díszteremben zárult, majd a magas rangú vendég és kísérete a főtéri nevezetességeket megtekintve sétált át a Cifrapalotához.

Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester arról adott a megbeszélést követően tájékoztatást, hogy két hónappal ezelőtt kérték fel Kosuge Junichit hogy nyissa meg a Cifrapalotában a „Tóhoku lencsevégről\" című fotográfiai kiállítást. Japán magyarországi nagykövete nemcsak ennek a kérésnek tett eleget, hanem az Arany János Általános Iskolában is megnyitott egy tárlatot, melyet aomori diákok alkotásaiból állítottak össze.

Kövessen minket a Facebookon is!