Július 29. hétfő, Flóra, Márta
Hírek, események 2015. február 17. 08:26

Plébánossá nevezték ki Hatházi Róbert római katolikus papot

Február 15-től új vezetője és felelőse van a Kecskemét-Széchenyivárosi Szentcsalád Plébániának. Hatházi Róbert a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyében új plébános. A közel ezer hívő emberből álló, 21. évében járó közösség egy szintén nagyon fiatal pásztort kapott. Vasárnap volt a már sokak által kedvelt Robi atya ünnepélyes beiktatása.

Nem a biztatás, hanem a jó példaadás a pedagógia lényege. A példa a meghatározó bármilyen érték átadásában. Különösen vonatkozik ez a papokra. Szent Pál nyomán fogalmazott így Bábel Balázs érsek vasárnap, Hatházi Róbert plébános beiktatásán.

„A nagy feladat nagy erőt, nagy kegyelmet kíván. Ezt kérjük ma az imádságunkban mindannyian az Úrtól, hogy adjon neki a Szentlélek erőt, sok hasznos meglátást, kitartást, hűséget, és mindenek felett az Úr kegyelmét” – mondta Bábel Balázs, Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye érseke.

A 36 éves Hatházi Róbert a Bács megyei Akasztóról származik. Kisgyerekként már lelkesen ministrált. Felnőve némi vívódás után választotta a papi hivatást. Négy évig volt a Nyolc boldogság szerzetesi közösség tagja, majd végül az egyházmegyés papságot választotta. Immár nyolc éve lelkipásztor Kecskeméten. Pályáját, mint káplán kezdte a Szentcsalád Plébánián, később 4 évet töltött a Barátok Templomában, majd 2014 augusztusában nevezte ki az érsek plébániai kormányzóvá a Szentcsalád Plébánián. A nép papja, azaz plébános fél év után, a február 15-i ünnepi szentmisén lett. Kinevezési okmányát Feczák László görög katolikus paróchus ismertette.

Hatházi Róbert liturgikus beiktatását a főegyházmegye érseke végezte. A ceremónia végén pedig a Szentségház kulcsát adta át az érsek az új plébánosnak.

Amióta újra itt van Robi atya, - ahogyan elmondta - érzi, hogy a képviselőtestület, a plébániai munkatársak és közösségek komoly segítséget nyújtanak a feladatok ellátásában.

„A családiasság, a közösség, ami átöleli a plébánia hívő közösségét a gyerekkortól a nyugdíjas klubig. Egy egész életet átívelő közösséget nyújt ez a plébánia. Ez nálunk különösen is jól működik, köszönhetem ezt az elődeim munkájának, és az ide tartozók tapasztalatainak” – fogalmazott Hatházi Róbert, a Szentcsalád Plébánia plébánosa.

A Szentcsalád Plébánia új plébánosa, Hatházi Róbert legfőbb célja most az, hogy megtartsa azt, ami jó a közösségben.

Kövessen minket a Facebookon is!