Július 29. hétfő, Flóra, Márta
Hírek, események 2015. február 23. 08:49 | Szerző/forrás: keol.hu

Több száz embernek dedikált Kovács Ágnes a Kecskeméti Fürdőben

Több száz embernek dedikált Kovács Ágnes a Kecskeméti Fürdőben
Hatalmas tömeg vette körbe Kovács Ágnes olimpiai bajnok, kétszeres világ- és hétszeres Európa-bajnok, világkupa győztes, örökös magyar bajnok úszónőt szombat délután a Kecskeméti Fürdőben. Olyan sokan voltak, hogy jó ideig fotózni sem lehetett az embergyűrűtől.

Az úszónő a Diapolo reklámarcaként 14 és 15 óra között tartott dedikálást a Kecskeméti Fürdőben található Delfin Búvár- és Úszóbolt előtt, majd az Aranyhomok úszóversenyt is megtekintette. Érkezését követően - ehhez persze várni kellett, amíg a dedikálásra váró embergyűrű kissé megfogyatkozott - Kovács Ágnest köszöntötte Szenes Márton, a Hírös Sport Nonprofit Kft ügyvezető igazgatója, Ludvig Zoltán edző, és Székely Lilla, a Kecskeméti Fürdő PR munkatársa.

Néhány percen belül azután újabb híresség lépett a Kecskeméti Fürdőbe. Merész András a magyar női vízilabda válogatott szövetségi kapitánya, aki a Világliga-mérkőzésre készülő csapat „előőrseként\" érkezett. A lányok majd szombat este veszik első alkalommal birtokba a fürdőt, amikor 19 és 21 óra között edzést tartanak a 25 méteres medencében.

Kövessen minket a Facebookon is!