Július 29. hétfő, Flóra, Márta
Hírek, események 2015. március 10. 08:29 | Szerző/forrás: keol.hu

Földön járó csillagok - Kelemen László emlékkiállítás

Földön járó csillagok - Kelemen László emlékkiállítás
A Nemzeti Színház után a Kecskeméti Katona József színházban lesz látható a „Földön járó csillagok\" című vándorkiállítás, mely Kelemen László születésének 250. és halálának 200. évfordulója alkalmából készült. Március 12-én, csütörtökön 18.30 órára várják az érdeklődőket egy rendhagyó, „nulladik órával\" egybekötött kiállítás megnyitóra a nagyszínházba.

Háttér:

A Kecskeméten született és Csanádpalotán elhunyt Kelemen László (1762. július 26.-1814. december 24.) emlékéért Kulturális Alapítvány Kelemen László, az első magyar színtársulat igazgatója születésének 250. és halálának 200. évfordulójára emlékezve 2012. júliusa és 2014. decembere között két és fél éves kulturális rendezvénysorozatot szervezett. A záróesemények egyike volt a 2014. november 16-án megnyitott „Földön járó csillagok\" című kiállítás, amelyet az Alapítvány felkérésére az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet készített a Miniszterelnökség támogatásával.

Kövessen minket a Facebookon is!