Július 29. hétfő, Flóra, Márta
Hírek, események 2015. március 10. 15:12

Egymillió forintos támogatást kapott a Wojtyla Ház Kecskemét Városától

Képgaléria
Egymillió forintos támogatást kapott a Wojtyla Ház Kecskemét Városától
Dr. Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester látogatott el ma délben a Wojtyla Házba, ahol egy nagyon jó hírt jelentett be. A Wojtyla Barátság Központ működéséhez, étkeztetéséhez Kecskemét Város Önkormányzata az idei évi költségvetésből egymillió forintos támogatást szavazott meg. Az összeggel immár intézményesen is azokat a törekvéseket kívánjuk támogatni, melyeket magánemberként korábban már valamilyen formában többen is segítették. - kezdte Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester. Hozzátette: nagyon jó kezdeményezésnek tartja a városvezetőség a központot, hogy naponta akár 120 rászoruló részére is tud biztosítani melegételt. „Ha van egy szervezet, amelyik ezt felvállalja, akkor úgy hasznosul a legjobban a közpénz, ha mi ezt a szervezet támogatjuk anyagilag is.\" - mondta Dr. Szeberényi Gyula Tamás.

Mindezt az ebéd előtt a Wojtyla Ház szegényeivel is megosztotta alpolgármester úr. A bejelentést taps fogadta. Egy kis panasznapot is tartottunk így ebéd előtt. Témáink voltak többek között a szociális hozzájárulások, pályázatok, városi parkok, közterületek karbantartása. Közös ima után az ebéd következett, melyet a lajosmizsei Liza Hotel készítette és szállította. A menü rakott burgonya volt savanyúsággal és fornetti süteménnyel.

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Wojtyla Ház