Július 29. hétfő, Flóra, Márta
Hírek, események 2015. március 16. 08:54

Sztárportré: Galla Miklós

Sztárportré: Galla Miklós
A legtöbben humoristaként ismerik, pedig a mai napig van olyan előadása, ami tisztán zenei, igaz ott is humorizál. A nemrég megjelent Jé, Galla is ember! című önéletrajzi könyvéből jobban megismerhetjük, mint valaha. Galla Miklós már akkor elvált szülők gyermeke volt - meséli -, amikor még az ő konkrét szülei együtt voltak, hiszen mindkét oldalon volt egy-egy előző házasság is. \"Nővérem az anyukám első házasságában született, a bátyám pedig apukám első házasságában. Én egy szerelemgyerek vagyok, mert én a kapcsolatnak az elején születtem: \'58 decemberében volt az esküvő, és én \'59 májusában születtem, tehát ebből bizonyos dolgokra következtetni lehet.\"

A Budapesten már több éve működő, Európában egyedülálló kétéltű
buszról kiderült, hogy Galla Miklós bátyja működteti. \"Két alkalommal
előadtam stand up comedy-t a buszon, úgy hogy ment, ami nem könnyű,
mert az egyik kezemben van a mikrofon, a másikkal pedig kapaszkodni
kell, mert megy a busz. Én szoktam gesztikulálni, és hadonászni a
kezeimmel, de ezen két alkalommal nem tudtam, úgyhogy a poénoknak még
jobban ütősnek kellett lenni. Mindezt angol nyelven tettem, mert
angolul is nyomom a stand up comedy-t, és a buszon lévő vendégek
külföldiek voltak. Elindul a busz a Lánchíd pesti hídfőjétől a
felszínen, és a 13. kerületben van egy rámpa a Duna parton, ezen
keresztül belehajt a Dunába szándékosan - tehát nem baleset -,
onnantól kezdve vízibusszá változik.\"

Ecset került a humorista kezébe: \"3 éve rádöbbentem, nem elég, hogy
humorista vagyok, komédiás, színészi feladatot is ellátok, zeneszerző,
szövegíró vagyok, hanem festőművésznek is kell lennem, mert az még nem
voltam. És lettem. Absztraktokat festek, derűt és játékosságot
sugárzóak a képeim - egyrészt geometrikus absztraktok, téglalapok,
háromszögek, vonalak, másrészt szabadkézi. Teljesen új idomokat
találok ki, mert hiszen Picasso kollégám azt mondta, hogy nem azt
festem amit látok, hanem amit gondolok. Én is ezt csinálom, tehát
eszembe jut a lelki szemeim előtt egy eddig még nem létezett forma,
alak, és azt először megrajzolom, és aztán kifestem.\"
www.gallamiklos.hu

A teljes interjú itt megnézhető: https://www.youtube.com/watch?v=5P336dUZow8

Kövessen minket a Facebookon is!