Július 29. hétfő, Flóra, Márta
Hírek, események 2015. március 24. 21:11 | Szerző/forrás: Forrás: KEOL

A motorháztetőre ugrott, ordítozott és ütött a férfi

A motorháztetőre ugrott, ordítozott és ütött a férfi
Kecskemét - A motorháztetőre ugrott, ott négykézlábra ereszkedve ordítozott, majd ököllel ütötte meg a sofőrt egy ideges férfi Kecskeméten. a 61 éves férfi tavaly júniusban tette ezt, most pedig vádat emelt ellene az ügyészség. (A fotó illusztráció)

A Kecskeméti Járási Ügyészség garázdaság vétsége és más bűncselekmény miatt emelt vádat egy autóst számon kérő és bántalmazó férfivel szemben.

A rendelkezésre álló adatok szerint a 61 éves férfi tavaly júniusban este 7 óra körül a kecskeméti családi háza előtt tartózkodott, amikor behajtott az utcába egy gépkocsi, amelynek vezetője a kocsi kerekeit csikorgatva, oldalcsúszásokkal haladt végig az utcán. A vádlott észlelte az utca végén visszaforduló autót, ezért kiment az úttest közepére, majd megvárta, amíg odaér hozzá. A személygépkocsi vezetője a vádlott láttán megállt az úton, ekkor azonban a vádlott hirtelen a motorháztetőre ugrott és négykézlábra ereszkedve ordítozni kezdett.

A vádlott az álló autó motorháztetején térdelve bal kezével megfogta az ablaktörlő lapátot, míg jobb kezével a vezető oldali lehúzott ablakon keresztül a gépjármű vezetője felé ütött, melynek során a sofőr állát eltalálta. Ezután a támadó a motorháztetőről leesett.

A vádlott kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy a jelenlévő személyekben riadalmat, megbotránkozást keltsen.

A sértett a bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett el, amely miatt kérte az elkövető megbüntetését.

A büntetlen előéletű, szabadlábon védekező vádlottal szemben a Kecskeméti Járási Ügyészség pénzbüntetés kiszabását indítványozta. Bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.

(KEOL)

Kövessen minket a Facebookon is!