December 21. szombat, Tamás
Hírek, események 2015. március 26. 15:12

Laár András csodás gyógyulása

Képgaléria
Humorista, költő, zeneszerző, színész, dalszövegíró, buddhista pap – egyszóval polihisztor. Laár András sokszínű tevékenysége említésekor nem hagyható ki az sem, hogy a KFT együttes és a L\'art pour L\'art Társulat alapító tagja, mindkét formációval azóta is fellép és aratja a megérdemelt babérokat. Az előadóművész ellátogatott a Wojtyla Barátság Központba, ahol Borzák Tibor beszélgetett vele. A híres vendégnek pillanatok alatt sikerült jókedvre deríteni hallgatóságot. Természetesen megszólalt Besenyő Pista bácsi hangján és előadott egy slágeregyveleget a KFT sikerszámaiból, melyeket mindenki együtt énekelt vele.

Laár András beszélt a magyarországi szegénységről, az éhezésről, mindezekről elég élesen fogalmazta meg véleményét, mindazonáltal országos szinten követendő példának tartja, ami a Wojtyla Házban történik II. János Pál pápa szellemében. Szerinte a gazdagok milliárdjaiból elég lenne néhány a szociális problémák megoldására. Már szervezik azt a jótékonysági koncertet, ahol a KFT együttes lép fel művészbarátaikkal egyetemben – a bevételt pedig az éhezők megsegítésére fordítják. Óriási dolog, hogy megmozdul a zenészvilág egy ilyen nagyszerű ügy érdekében.

Nagyon fontos az is, hogy legyenek az embereknek céljaik, és képesek legyenek saját életüket jó irányba fordítani. Ez hamarabb megtörténhet, ha valaki megfogja a kezüket. Ugyanakkor szükség van a hitre. Laár is megtalálta a lelki nyugalomhoz vezető utat. Még az 1980-as évek közepén érintette meg a buddhizmus, 1990-ben avatták buddhista pappá. A spiritualitás iránti érdeklődése akkor vált visszafordíthatatlanná, amikor saját magán tapasztalt csodálatos gyógyulást. Rettenetes kínokat okozott számára egy rosszul kezelt porckorongsérv. Napokig feküdt hanyatt az ágyban, csak a mellékhelyiségbe tudta kivonszolni magát. Ilyen állapotban olvasta a hinduk szent könyvét, majd egy másikat, jógaoktató barátja ajándékát. Látva András kínszenvedését, a vallási közösség szent énekekkel segített a gyógyításban. És az ima megtette a hatását: a fájdalom csökkenni kezdett, már kapaszkodás nélkül tudott járni és elmúlt a gyötrelmes állapot. Annyira hihetetlen volt, hogy sírva fakadt. S azóta sem tért vissza ez a betegség.

Laár András válaszolt a közönség kérdéseire is, majd rögtönzött műsora után részt vett az ebédosztásban. Gombapörkölt került a tálcára, amit nagyra értékelt, mert ő maga is sokáig volt vegetáriánus. De lehet, hogy újbóli „húsevőként” ugyanolyan örömmel bekebelezett volna egy szaftos marhapörköltet is... A finom ebédet a Csillag Vendéglő készítette, a gombát a Pilze-Nagy Kft. ügyvezetője Nagy László ajánlotta fel.

 

 
 

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Wojtyla Ház