ELKEZDŐDIK A KORMÁNYHIVATAL KÖZPONTI ÉPÜLETÉNEK ENERGETIKAI FELÚJÍTÁSA
A projekt mai nyitórendezvényén Kovács Ernő kormánymegbízott köszöntötte a résztvevőket, beszédében kiemelve a beruházás környezetvédelmi és költséghatékonysági tényezőit. Azt követően Németh Miklós bemutatta a fejlesztést, majd megtörtént a kivitelezői szerződés aláírása. A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal a nap folyamán egy lakossági fórumot is tartott az érdeklődők minél szélesebb körben történő tájékoztatása érdekében.
A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Törzshivatalának épülete jelenlegi állapotában energetikai szempontból „F” besorolású, éves gázfogyasztásának költsége megközelíti a 23 millió Ft-ot. Az 1969-72 között épült épületben a födémek, a külső falak és a külső nyílászárók hőátbocsátási tényezője egyaránt nem megfelelő, egyedül a bejárat melletti fal minősül megfelelőnek az épületben, ezért a tervezett fejlesztés ezen felületek korszerűsítését tűzte ki célul. Az épületenergetikai korszerűsítésen kívül mindenképpen szükséges a fűtési rendszer korszerűsítése és a hőleadók egyedi szabályozhatóságának megoldása, hiszen ezekkel együtt az üzemeltetés tekintetében igen komoly megtakarítások érhetők el.
A tervezett energetikai korszerűsítés során az épület homlokzatai utólagos hőszigetelést kapnak, a lapostetők vízszigetelése felújításra kerül, valamint kiegészítő hőszigetelés készül a tetőkön is ún. fordított rétegrendi kialakítással. A hőszigetelésre az egész érintett épületrész vonatkozásában, a meglévő kerámia burkolathoz igazodó kazettás acéllemez homlokzati burkoló rendszer kerül. A homlokzati nyílászárók műanyag tokszerkezettel, külső oldalon alumínium burkolattal (un. alumínium klipsszel) készülnek. A bemutatott fejlesztések révén az épületegyüttes energetikai minősítése „A” kategóriára javulhat.
A fejlesztés során a meglévő fűtési hálózat és a hozzá tartozó hőleadók teljes egészében elbontásra kerülnek, helyettük két fűtési rendszer, egy meleg vizes, valamint egy levegő-levegő hőszivattyús kerül kiépítésre. Az épületben a tetőtéri gépészeti helyiségben kerül elhelyezésre 3 db 105kW egységteljesítményű kondenzációs gázkazán. A fűtési rendszer külső időjárás függvényében vezérelt előremenő hőmérséklettel üzemel majd. A hűtési igényekkel is rendelkező irodákban nem lesznek radiátorok, hanem a levegő-levegő hőszivattyús rendszer fogja biztosítani a fűtést és a hűtést.
További információ: www.bkmkh.hu