Kezdődik a pávás díszterem felújítása a Cifrapalotában
Kecskemét - Ezen a hétvégén három időszakos kiállítástól búcsúzik a kecskeméti Cifrapalotát látogató közönség. Az 1848-as forradalom dicsőségére kiírt gyermekrajz-, és alkotó pályázat, valamint a hozzá kapcsolódó Máday-gyűjtemény becses relikviái, a 80 évvel ezelőtt született Dulity Tibor festőművész, közösségi embert megidéző tárlat, továbbá a piarista rend 300 éve Kecskeméten folyó oktató-nevelő munkájának történetébe avató kiállítás zárul április 12-én, vasárnap késődélután.
Ezzel párhuzamosan megkezdődnek az első emeleti úgynevezett „pávás\" Díszterem felújításának munkálatai is, amelyhez még az elmúlt évben nyert el a Kecskeméti Katona József Múzeumot fenntartó város - önrészével együtt több mint 10 millió forintos - támogatást az EMMI-től.
Mindemellett a Cifrapalotában (hétfő kivételével naponta 10 és 17 óra között) folyamatosan látogathatók maradnak az avar nagyvezéri kincsek, az állandó képzőművészeti egység, a Móra Ferenc mesevilágát interaktívan bemutató vendég-tárlat és a 7. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennále rangos anyaga.
(KEOL)