Testvériskolák diákjai találkoztak
A vendégeket pénteken délelőtt fogadta irodájában Nagy Attila, a Piarista Gimnázium igazgatója. Aki apró ajándékkal, egy-egy képeslappal kedveskedett a német vendégeknek. A lapon természetesen az iskola látható, rajta a felirattal: 300 éve a nevelés szolgálatában.
Talmácsi József némettanár, a program felelőse a KTV híradójának elmondta, hogy huszonegyedik alkalommal jöttek városunkba rheinbachi diákok, akiket ezúttal is helyi családok látnak vendégül. Ez azért is fontos, mert a német fiatalok így sokkal jobban megismerhetik Kecskemétet és magyar kultúrát, mintha csak turistaként tartózkodnának hazánkban.
Amellett azonban, hogy betekintést nyernek a magyar családok életébe, megmutatják nekik a hírös város nevezetességeit, ellátogatnak velük Budapestre, és részt vehetnek egy hamisítatlan pusztai programon is. A délelőttök általában az iskolában telnek, elsősorban angol, illetve német órákra mennek be a diákok, és maguk is tartanak előadásokat az anyanyelvükön.
Augusztusban a kecskemétiek utaznak majd Rheinbachba, ahol a tanulókat azoknak a diákoknak a családjai látják vendégül, akik most itt töltenek egy hetet. A piarista gimnazisták számára az ottani nevezetességek megtekintése mellett a német nyelv gyakorlásának lesz óriási jelentősége.
A német fiatalok április huszonötödikéig ismerkednek településünkkel, illetve testvériskolájuk életével.
(Kép és szöveg: KTV)
(Forrás: KEOL)