Négykezes jótékonysági koncert a kárpátaljai rászorultakért
A koncert ötlete egy Kárpátaljáról érkezett levél nyomán született. Az egyik muzsikus, Palojtay János nővére, aki Kárpátalján él, barátainak, ismerőseinek drámai hangú levélben számolt be az ottani állapotokról, és ez adta az ötletet, hogy a művészek a maguk eszközeivel igyekezzenek segíteni a nélkülözőknek.
„Hozzám is eljutott Palojtay Márta levele – mondta Kemenes András –, és amikor olvastam, rögtön éreztem, hogy tennem kell valamit. A név láttán pedig azonnal János jutott az eszembe. Úgy gondoltam, esetemben talán nem az ételosztás a leghatékonyabb segítség (bár erős volt a kísértés), hanem valami olyasmi, amihez jobban értek. Így jött a jótékonysági négykezes est ötlete.”
A koncert bevételét a Ferences Alapítvány juttatja el a rászorulókhoz. Jegyek a Zeneakadémián kaphatók.