MEGKEZDŐDTEK A KISKŐRÖSI TÖBBCÉLÚ KISKŐRÖSI TÁRSULÁS „KERÉKPÁRÚT HÁLÓZAT FEJLESZTÉS KISKŐRÖS ÉS AKASZTÓ” C. PROJEKT MUNKÁLATAI
A fejlesztés eredményeként létrejött kerékpárút három szakaszból áll: Kiskőrös, Kiskőrös-Akasztó, valamint Akasztó-Akasztói Halascsárda bejárati útja között. Az akasztói két szakaszban egy-egy kerékpárhíd építésére is sor kerül.
A projekt távlati célja összhangban a Kerékpáros Magyarország Program és a Közlekedési Operatív program társadalomformáló célkitűzéseivel, a Kiskőrösi járás elérhetőségének, lakosságának és életkörülményeinek a javítása és a társadalmi és területi kohézió erősítése. Ennek a fejlődésnek a megvalósítását szolgálja a külterületi kerékpárút megépítése.
Az 53.számú főút ezen szakaszán a jelentős gépjárműforgalom veszélyezteti a kerékpáros közlekedést, ezért is rendkívül indokolt a kerékpárút megépítése. Mindemellett a kerékpárral való közlekedés rendkívül egészséges, olcsó, valamint környezetkímélő. A térségben magas a tanyákon élők száma, akiknek a munkába járás alapvető eszköze a kerékpár. A kerékpárút megépítése a helyi turizmus fellendülését is szolgálja, mivel a térségben jelentős nagyságú természetvédelmi terület található és látogatható.
A kerékpárút kivitelezését közbeszerzési eljárás eredményeként a Soltút Kft. végzi.
A projektről bővebb információt a www.kiskoros.hu illetve a www.kiskorosikisterseg.hu oldalon olvashatnak.
A beruházás befejezésének várható időpontja: 2015. szeptember 30.