Nyárlőrincen piknikeztek a kecskeméti reformátusok
Változatos programok várták szombaton a Kecskeméti Református Egyházközség gyülekezeti közösségéhez tartozó családokat Nyárlőrincen, az Emmaus missziós házban. Reggel a repülőtér elől gyalogos túra indult „Emmausba”. A „zarándokokat” a kecskeméti 121. Dr. Vetéssy Géza Cserkészcsapat cserkészei vezették. Tíz órakor nyitó áhítattal indult a programsorozat, majd „Különböző korosztályok diakóniai szolgálata” címmel kerekasztal beszélgetést rendeztek az előadóteremben. Ezt követően „keresztyén könnyűzenei” koncert várta a fiatal érdeklődőket. Közösségi játékokkal igyekeztek a gyermekek kedvében járni. Közben ki-ki kedve szerint részt vehetett az ebéd elkészítésében. Délután kötetlen beszélgetések, sportesemények (foci, röplabda), közös zenélés, éneklés tette teljessé a programkínálatot.
Felvételeink a Kecskeméti Kékkereszt Csoport közösségi programjain készültek.