„Örökös tanulásra ítéltem magam”

Kapcsolata a festészettel egy ’97-es hajdúszoboszlói nyaraláshoz köthető. A fürdő bejáratánál portrérajzolók dolgoztak. Hirtelen olajfestmények ragadták meg tekintetét, melyeket kuncsaftokra várva az utcán árultak. Amikor hazajött, nem hagyta nyugodni a gondolat: ő is megpróbálkozik valami hasonlóval. Rajzolni kezdte a családját. Felesége egyik őszi napon említette: van egy festő barátja Orgoványon, Maszlik István. Ha gondolja, menjen el hozzá. Így indult Németh Ferenc izsáki festőművész pályája.

- Körülöttünk a gyönyörű táj. Vidékiként én is ott voltam a „falu” szélén. Maszlik István akkoriban egyebek mellett elég sok tájképet festett. Művészetét – akárcsak ma – az álomszerű sejtelmes világ jellemezte. Összességében minden adott volt ahhoz, hogy tájakat fessünk. Magam is kimentem jó párszor… Megmutattam neki, amiket készítettem. Utána aztán voltak mások, akiket felkerestem… Próbáltam kapcsolatokat építeni. Elindultak a táborozások, ahol általában mindenki tájképet festett – mutatott egyik festményére a műteremmé alakított szobában. - És hogy őszinte legyek, ez tetszik nekem leginkább – beszélt indulásáról Németh Ferenc. - Annyian hozzáfogtak, majd utána abbahagyták. Ehhez is kitartás kell – tette hozzá.

- Buktatók folyamatosan vannak. Egyrészt emberi gyengeségből fakadóan. Igen, létezik olyan, hogy szakmai irigység, félrevezetések… Sok gonoszság tapasztalható manapság a világban. (Arca kissé elkomorodik.) Másrészt folyamatosan elégedetlen vagyok a képeimmel. Arra törekszem, hogy kifogástalanok legyenek. Valamikor tényleg sikerül, néha kevésbé… Sokszor úgy érzem, mintha nem tudnék semmit. Olyankor kész, elegem van, nincs tovább… amit persze soha nem gondolok teljesen komolyan. Másrészt elmondhatom, hogy nagyon sok kollégára számíthatok a mai napig. Komoly neveket említhetnék… – beszélt mindennapi küzdelmeiről a festő.

- Ha a múltamra visszatekintek… - tűnődik el. - Foglalkoztam én korábban mindenfélével. Dolgoztam autószerelőként, „karosszériásként”, bádogosnál… Eredeti végzettségem mezőgazdasági gépszerelő, bár sohasem voltam a szakmában. Szeretem a vasmunkát, a famunkát, a kerti munkát, a növényeket… Gyakorta érzem hátrányát annak, hogy túl sok minden érdekel. Ettől függetlenül, ha újra kezdhetném, csak annyit változtatnék, hogy elvégezném a „képzőt”. Ezt ma már anyagi okok miatt nem tehetem. Más pályát nem választanék, csak a festészetet. E téren örökös tanulásra ítéltem magam. (Mosolyog.)

- A kortársak közül nagyon szeretem Meszlényi Attila, Gyalai Béla, Pósa Ede, Mák Tamás munkáit. Tőlük lehet tanulni, ők hozzá tudnak tenni az én festészetemhez – szólt példaképeiről. - Vagy például csodálom Vincze László hihetetlen lendületét, ahogy 82 évesen megy ki a szabadba kezében festőállvánnyal. Ha feldönti a szél, hát újra felállítja és dolgozik tovább.

- Nyolc éve vagyok itt ezen a tanyán – mutat körbe. - Itt van az a lelki nyugalom, ami egy festőnek kell. Egy kis városi műteremben számomra mégis könnyebb lenne. Túl sok dolog vonja el itt a figyelmemet. Annyi feladat hárul rám a ház körül. Ma is kertészkedtem idáig. (Dél körül jár az idő.) Tegnap is azt csináltam… Hétvégén kiállításaim lesznek, azokra kellene készülnöm… Hiába, egyszerűen vonz a körülöttem lévő természet. Nagyvárosban viszont jobb kiállítóhelyekre lehet bejutni. Talán könnyebb lenne az értékesítés. Nem árt, ha valakiről lehet hallani – beszélt dilemmáiról. - A témához való közeledés ott viszont bonyolultabb. A zajból nem könnyű „kijutni” abba a témavilágba, amit meg szeretnél örökíteni a vásznon. Persze akad ellenpélda is. - Legközelebb talán már másik helyen találkozunk – nyújtotta kezét a búcsúzáskor.

Németh Ferenc honlapja: www.nemethferenc.hu

Kövessen minket a Facebookon is!