Múltidézés - Századfordulós korzó Kecskemét főterén
A programban Engert Jakabné, a Nemzet Jövőjéért Egyesület elnöke köszöntője után láthattak az érdeklődők egyebek mellett pillanatképeket a századfordulóról, korabeli viseletben a városháza előtti téren. Lehetett sétakocsizni Eszterházy-hintókkal, és volt verklis is a téren. Dr. Székely Gábor történész, művészettörténész vezetésével a jelenlevők szecessziós sétát tehettek a belvárosban.
Természetesen nem hiányzott a tánc, a zene és az irodalom sem. Felléptek a Hírös Néptánc Tanoda növendékei, Dóró Dalma, a Kodály Iskola diákja, akit Pusker Imre kísért zongorán. Volt irodalmi és zenés kávéház a Kecskeméti Katona József Színház művészeivel, Hegedűs Zoltánnal, Danyi Judittal, Csombor Terézzel és Pál Attilával. Láthatott a közönség divatbemutatót Wieber Marianne művészettörténész, jelmeztervező vezetésével.
A legnagyobb sikere azonban kétségtelenül a Nemesszeghy Márta Vegyeskarnak volt, akik Smuta Attila karvezető irányításával a Dalárda - Promenade című művet, Hubay: Lavotta szerelmét, Lányi Viktor: Füstbe ment tervét és Hoppe: Bordalát adták elő.