A szentkirályi diákok Erdélyben jártak
A Támogatáskezelőtől 540 ezer forintot nyertek, amit útiköltségre és szállásra költhettek el. A pályázatért felelős, az osztályfőnök Lórné Molnár Tünde volt. Tizennyolc diák és két kísérő pedagógus utazhatott Erdélybe. Többek között meglátogatták Gyulafehérváron Hunyadi János síremlékét, Aradon megemlékeztek a vértanúkról. Kolozsváron a házsongárdi temetőben felkeresték Dsida Jenő és Apáczai Csere János sírját, ahol kis előadást tartottak a gyerekek. Déva váránál pedig eljátszották a ballada történetét. A magyarigeni református könyvtár részére sok értékes, szép könyvet adományoztak, a dévai árvaházba pedig a gyerekeknek vittek ajándékokat.
Ez a pályázat nem csak kirándulást jelentett, hanem azt is, hogy különböző feladatokat kellett teljesíteni. Nem csupán egyszeri látogatás volt különböző történelmi helyekre, hanem annál jóval több. A gyerekek biztosan emlékezni fognak arra, amit ott láttak, mert arról be is kellett számolniuk.