Fontos a személyes példamutatás
Mészáros Mártát, az Ifjúsági Otthon ifjúsági ügyekért felelős munkatársát kérdeztük a február 2-án megrendezett "Vegyük észre, tegyünk érte" című konferenciáról és a fiatalokkal kapcsolatos időszerű emberi jogi problémákról.
Mi adja az aktualitását a konferenciának?
Külön konferenciát a Kecskeméti Rendőrkapitányság támogatásából rendeztük meg. A Rendőrkapitányság előző év novemberében hirdetett meg egy pályázatot, kifejezetten arra vonatkozóan, ami ennek a konferenciának is témája: hogyan tudjuk a fiatalokat olyan tevékenységekkel ellátni, hogy az a megfelelő állampolgári szerepek elsajátításával és erkölcsi neveléssel járjon együtt. Úgy gondoltam korábbi munkám tapasztalatából, hogy ezen a területen segítségre van szüksége az iskoláknak, amit a Mobilitás szakmai munkatársai megadhatnak...
Milyen formában gondolják megvalósítani ezt a segítségnyújtást?
Mindenképpen a nem-formális tanulást és iskolán kívüli kereteket igénybe véve szeretnénk megvalósítani ezt a programot, illetve a legújabb módszereket is így kívánjuk megtanítani. Ez a mai konferencia már eleve egy ajánlás és bemutató arra, hogy milyen eszközöket használhatnak a pedagógusok és más szakemberek, akik fiatalokkal foglalkozik a mindennapi munkájuk során. A Mobilitás erre vonatkozóan képzéseket is indit, illetve nagyon jó kézikönyveket ad ki részükre. Az Ifjúsági Otthon ezzel a nappal kezdi el munkáját, és a jövőben egyre több olyan rendezvényt szeretnénk szervezni, olyan programokat megvalósítani, ahol a fiatalok tevékenyen, nemcsak résztvevőként, hanem szervezőként is közreműködhetnek. Szeretnénk bevonni ebbe a folyamatba az iskolákat partnerként.
Ön szerint milyen korlátokat kell mégis szabni egy iskolás korúnak emberjogi szempontból, hogy társai tanuláshoz való jogát ne sértse? Gondolva az elmúlt időszak ügyeire, ahol például a szülők nem akarják egy-egy iskolába beadni gyereküket néhány tanuló viselkedése miatt.
Ez mindig is probléma volt, amióta szó van oktatásról és emberi jogokról. Úgy gondolom, hogy erre nincs egy féle megoldás, hanem kreatívan kell gondolkodniuk a pedagógusoknak, az iskoláknak és azoknak az embereknek, akik találkoznak a fiatalokkal. Nagyon fontos, hogy egyénileg is megszólítsuk őket, és hogy legyen tere a tanároknak a gyerekekkel való egyéni foglalkozásra. Tudom jól, hogy mostanában sem a politikai intézkedések, sem a körülmények nem arra mutatnak, hogy még több idő jusson az egyénre, ezért van egyre inkább szükség azokra az intézményekre, amelyek az iskolákat támogatni tudják ebben a tevékenységben. A fizikai fenyítés nem elfogadható és célra vezető, inkább a fiatalokat kell rávezetni arra, hogy önmaguk kezdjenek el másképp gondolkodni ezekről a témákról. Ennek érdekében beadtunk egy pályázatot, amely támogatást nyert a szociális alapból az ESZA.Kht-n keresztül. Tavasszal lesznek rendezvénysorozatok, és be fogunk adni egy másik pályázatot, amely a kortárs segítő képzést fogja megcélozni. Szeretnénk, ha maguk a fiatalok lennének azok, akik a társaik felé közvetítik az emberi- és diákjogokat, valamint az állampolgári ismereteket, számukra elfogadható módon. A jövőben az iskolákban is tartanának foglalkozásokat a saját diáktársaiknak, illetve rendeznének olyan programokat, ahol a többiek részt vehetnek, és másféle módon adhatják le feszültségeiket, mint ahogy azt mostanában meg tudják tenni.
Hogyan lehet állampolgári szerepre nevelni iskolán belül úgy, hogy a napi politika, pártpolitika ne szivárogjon be vele együtt az intézmény falai közé?
Megfelelő szakemberekkel, akik ehhez értenek. Olyan pedagógusokat kell alkalmazni erre a célra, akik az ide kapcsolódó képzéseken részt vesznek. Nagyon könnyen kiküszöbölhető a pártpolitika. Ehhez át kell lépni azokat a korlátokat, akadályokat, amelyeket a gyerekek előzetes tudása, vagy a családból és a közösségből hozott előítéleteik jelentenek, de változatos feladatokkal, új módszerekkel ez a cél megvalósítható. Ezek segítenek abban, hogy a tanulók tevékenyen képezzék magukat. Így ez a kérdés teljes mértékben kiküszöbölhető.
Manapság célzottan erkölcsi nevelést nem kapnak a gyerekek, mint nagyszüleink az erkölcstan keretén belül, pedig az egyre nagyobb méreteket öltő fiatalkori bűnözésben megoldás lehet. Mi erről az Ön véleménye?
Foglalkozást vagy tantárgyat erre bevezetni botorság. Nem attól lesz egy gyerek jólnevelt és erkölcsileg példamutató, ha ezt tantárgyként tanítjuk meg neki, és próbáljuk elmagyarázni, hogy mit jelent erkölcsösen viselkedni. Én minden esetben a példakövetést tartom a legfontosabbnak. A velük találkozó szakemberek - legyen szó pedagógusról vagy szociális munkásról - erkölcsös viselkedésre törekedjenek, tartsák tiszteletben az emberi jogokat és azt közvetítsék a fiatalok felé. Hiszen velük találkoznak a gyerekek a mindennapok során. Itt nagyon fontosnak tartom a kortársak szerepét is, hiszen a kortárs csoportok hatása mindig is nagyon fontos volt. Ebben a tekintetben nagyon jó példa az Eleven közösségi tér a Széchenyi városban, ahol korábban dolgoztam. Oda kifejezetten csellengő gyerekek jöttek, akiknek a magatartása már a bíróságig vitte őket, és mindenféle rendőri intézkedés felé. A térben való lét, az itt eltöltött idő eredményeként a rendőrök maguk ismertették meg velünk azokat a tényeket, amik a vandalizmus és a rongálás csökkenéséről számoltak be, amelyeket ezek a fiatalok követtek el. Ha én az erkölcsös viselkedésre és az emberi jogok betartására törekszem, és ezt közvetítem feléjük, akkor az előbb utóbb hatással lesz rájuk.