December 22. vasárnap, Zéno
Hírek, események 2006. február 13. 09:56

Elszámolt a pénzügyminiszter

Képgaléria
Elszámolt a pénzügyminiszter
Kecskeméten járt péntek délután Veres János pénzügyminiszter, aki az Elszámolások 2006 elnevezésű tájékoztató programsorozat keretében találkozott a sajtó képviselőivel a városházán. A rendezvény kezdetén Farkas P. József, a Porta Egyesület alapítója mutatta be városunk vendégének a világszerte sikeres Szentkirályi ásványvizet palackozó és forgalmazó családi vállalkozást, illetve annak legújabb termékét, a neves magyar középületek képével felcímkézett ásványvizet.
Balogh Levente, a társaság ügyvezetője elmondta, hogy egy-egy neves épület egymillió ásványvizes palackon jelenik majd meg. A cégvezető ezt követően jelképes ajándékként az Országházról készült fotóval felcímkézett palackot nyújtott át a miniszternek, egy-egy, a kecskeméti városházát ábrázoló flakont pedig dr. Szécsi Gábor polgármesternek, illetve dr. Balogh Lászlónak, a megyei közgyűlés elnökének. A továbbiakban természetesen már Veres Jánosé volt a szó, aki többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt négy évben csaknem felével nőtt a területfejlesztést szolgáló források összege az előző kormányzati ciklushoz képest, és jobban érvényesült az az elv is, hogy a fejlesztésekről helyben döntsenek. A pénzügyminiszter ismertette azokat a gazdasági eredményeket, amelyeket a jelenlegi kormány intézkedéseivel értek el, és szólt a következő időszak terveiről is. Kiemelt kérdésként beszélt az autópálya építés terén elért sikerekről, valamint az M5-ös matricássá tételéről, ami a Dél-alföldi régió számára is igen fontos, mert új beruházásokhoz illetve munkahelyteremtéshez adott lehetőséget. Veres János azt is kihangsúlyozta, hogy 2007-2013 között várhatóan Magyarország kapja a második legtöbb egy főre jutó támogatást az Európai Uniótól. Ennek a forrásnak a mind jobb, eredményesebb kihasználása jelentős feladat, ezért a pályázatokat már 2006-ban kell készíteni.

Kövessen minket a Facebookon is!