KATONA JÓZSEF „KORTÁRSAI” A NEMZETI MŰVÉSZET SZÜLETÉSE
Képgaléria
„Ebben a században vált a művészet a nemzet szellemi életének szerves alkatrészévé… A 19. század első felének az volt a hivatása, hogy újra megindítsa a szunnyadó művészeti életet.” (Petrovics Elek) A 19. század első „fele”, azaz szűkebben a reformkor, bővebben a kiegyezésig tartó időszak, lényegében egybeesik nemzeti festészetünk születésével. Íme, néhány fontosabb állomás. 1830-ban rendezték meg az első művészeti kiállítást Pesten, míg a Nemzeti Múzeum első képkiállítása ezek után csak 1846-ban nyílt meg. 1839-ben elindul a Pesti Műegylet, a közösségi műpártolás első komoly magyar szervezete. Bár már 1803-tól kísérleteztek vele, csak 1846-ban nyílt meg Magyarországon az első főiskolai szintű képzést nyújtó intézmény, a velencei származású Marastoni Jakab (1804 – 1860) festőiskolája. (1841-ben festett Leány arcképe gyűjteményünk fontos darabja.) A korszak festői között még sok az iskolázatlan, a műkedvelői szintet éppencsak meghaladó. A hivatalosan is művésznek tanulók még elsősorban a bécsi Képzőművészeti Akadémiát látogatják, hiszen a Képzőművészeti Főiskola elődjét, a Magyar Királyi Mintarajztanodát csupán 1871-ben alapították meg. Bár nagy drámaírónk már 1830-ban elhunyt, a gyújteményünk adta lehetőségek és a kép teljesebbé tétele érdekében, a kiállítás felső határát kitoltuk 1867-ig.
Stílustörténetileg korszakunkat – elsősorban bécsi és müncheni előképeket követve – a klasszicizmus, a biedermeier, illetve a romantika különféle irányai határozták meg, de jelenlétük inkább tekinthető párhuzamosnak, mint egymás utáninak.
A 19. század folyamán egyre inkább előtérbe kerülnek az ún. polgári (tábla)képi műfajok (portré, tájkép, életkép, csendélet), bár a műfajok rangsora élén még egyértelműen a történelmi képek és a vallásos kompozíciók állnak. Az első évtizedekben a legnépszerűbb műfaj egyértelműen az arckép. Szinte minden városban dolgozik ekkor portréfestő. Nem véletlen, hogy a kecskeméti múzeum – hazai viszonylatban szerénynek mondható – 19. századi gyűjteményében is döntően e műfaj van a leginkább képviseltetve. Köztük láthatjuk két Kecskeméten született alkotó műveit is, így Muraközy Jánosét (1824–1892) és Simonyi Antalét (1821–1892). Különleges momentuma a kiállításnak az előbbiről készült kicsiny portré, melyet barátja, diáktársa, az 1842–1844 között a kecskeméti református főiskolára járó Jókai Mór (1825–1904) festett.
A festészet mellett, köszönhetően a jelentős mértékben szaporodó folyóirat- és almanach-kiadványoknak és az ún. műlapoknak is, a grafika is egyre fontosabb szerepet tölt be. Igaz, a rajzolók és a különféle sokszorosító eljárások (metszetek, litográfiák) művelői közül, eleinte még nagy többségben voltak az osztrák, német származásúak. Gyűjteményünk egyik legbecsesebb darabja Teleki Blanka(1806–1862) női portréja 1827-ből, melyet valószínűleg nagynénje, Brunszvik Teréz martonvásári kastélyában rajzolt. Természetesen Katona József (1791–1830) egyik legismertebb portréját is megtaláljuk a kiállításon. A litográfiát eredetileg Szilády Károly kecskeméti nyomdász kérésére Barabás Miklós (1810–1898) készítette a Bánk bán 1856-os kiadásához.
