Korhelyleves Jobbik módra a kecskeméti népkonyhán
![Korhelyleves Jobbik módra a kecskeméti népkonyhán Korhelyleves Jobbik módra a kecskeméti népkonyhán](https://wojtyla.hu/imgs_news/1024/121910.jpg)
Farkas Pál, az idén tizedik esztendeje működő Karol Wojtyla Barátság Központ munkatársa mutatta be a belvárosi népkonyha mai vendégeit, akik immáron sokadjára támogatták ebédfelajánlásukkal az intézmény rászorulóit. Süli Csontos Ottó és Radics Tivadar Jobbik-os önkormányzati képviselők a Wojtyla sorsközösség előtt kifejtették pártjuk álláspontját a szegénységgel kapcsolatban. Elmondták, hogy szívük szerint azt kívánják, mindenki rendezni tudja egyéni helyzetét legalább olyan szinten, ami lehetővé tenné számára legalább a napi háromszori étkezéshez szükséges anyagi javak előteremtését. Amíg azonban e szándék minden erőfeszítés ellenére nem valósulhat meg maradéktalanul, bizton számíthat minden nehézsorsú ember a kecskeméti Jobbik alapszervezet támogatására. Ennek jeleként – közös imádság után – korhelylevest, kenyeret és almát nyújtottak át egy-egy tálcán minden nélkülözőnek. Ők pedig ma is több mint százhúszan voltak. (Fotók: Tódor Norbert)