December 21. szombat, Tamás
Hírek, események 2016. május 2. 09:07

Megszépülnek a Wojtyla Ház termei

Képgaléria
Megszépülnek a Wojtyla Ház termei
Hétfő délelőtt megkezdték a Karol Wojtyla Barátság Központ Pintér József termének felújítását. A népkonyha egyik támogatójának köszönhetően valósulhat meg az intézmény gondozottai körében egyszerűen csak díszteremnek titulált helyiség rendbehozatala. A munkálatokat Szűcs Dénes szobafestő-mázoló magánvállalkozó végzi. – Valamivel több lesz, mint egyszerű „optikai tuning”, vagyis tisztasági festés – mondja a szakember munka közben. – A falfelület kisebb-nagyobb javításra szorul, ami gletteléssel könnyedén megoldható. Ezután következik maga a festés két soron, sárga színű beltéri falfestékkel. Szinte ugyanolyan lesz, mint korábban volt, tehát nem kell újabb színárnyalatot megszokniuk az ide látogatóknak – nyugtatja meg a hirtelen köréje sereglő „nézőközönséget” a szobafestő. Eközben – 10 óra tájékán – a Molnár Ferenc terem (ebédlő) is újabb arcát kezdi mutatni. Az intézmény munkatársai és gondozottai együttes erővel fognak a helyiség teljes kitakarításához. Megtisztítják az ablakokat, lekerülnek a függönyök, a fafelületeket portalanítják, bútortisztítóval leápolják. Majd az asztalok, székek következtek, s legvégül a padlót is felmosták – ahogyan teszik minden nap ebéd után. Aki pedig közben megéhezett, egy tálcányi körözöttes kenyér várta a „bárpulton”. 11 óra elmúlt; megkönnyebbülve állapíthatták meg: immár minden kész. Jöhetnek a rászorulók… (Fotók: Mátyus István)

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Önkéntesek