Petőfi emlékezete Dunavecsén – látogatás Vörös Sándor polgármesternél
Képgaléria
A Szabadszáláson tönkrement Petrovics István családjával 1841 tavaszán, április 24-étől vette bérbe a vecsei mészárszéket. A két mezővárost összekötő földúton, az Öreg-közi-dűlőn szekereztek be Vecsére a megmaradt ingóságokkal Petrovicsék. A költözésben segített a nagyobbik fiú, Sándor is.
Az apának nem volt ekkor pénze önálló vállalkozásra: székálló legényként albérletbe vette ki a mészárszéket a főbérlőtől, a helybeli Nagy Pál gazdától. A kisebbik fiú, István az apa mesterségét folytatva otthon segített. A nyugtalanul önmagát kereső idősebbik, Sándor éppen csak túljutott a majdnem végzetes, súlyos betegséget hozó másfél éves katonáskodáson. Most Pápáról, a református kollégiumból tért haza. Még csak készülődött a váteszi-költői, népvezéri szerepre. Két hónapot töltött ekkor a család körében, egyik levele szerint „unatkozva és verseket faragva”. Kilenc vers és két műfordítás az ekkori vecsei termés, meg egy kéziratos kis verses füzet, amit az ez idő tájt írott költeményekből szerkesztett egybe Lanc’ versei címen. A költészetben még csak a hangját kereste, a színészet talán még jobban is vonzotta a versfaragásnál. Nem tudta még, mi lesz belőle, de abban bizonyos volt, hogy mészáros nem, hiába szeretné az apja, hogy az ő mesterségét folytassa a nagyobbik fiú is. Júliusban megint útnak indult. Ekkori távozására így emlékezett vissza 1847-ben: „Fölszedtem sátorfám és világgá mentem, / …S az apai ház úgy elmaradt mögöttem, /Mint az álom a fölébredt ember mögött, / Apámhoz, anyámhoz még csak hírem se’ jött.”
Előbb vándorszínésznek állt, de aztán az apjának tett ígéret szerint 1841 őszén újra pápai diák lett. A sikeres tanév végén, az 1842-es iskolai szünetben rokona és diáktársa, Orlai Petrics Soma társaságában köszönt be Vecsére a szülőkhöz. Kétszer egy hetet töltött odahaza ekkor. Közben kirándult Mezőberénybe, Debrecenbe. Hazafelé, talán éppen az Öreg-közi-dűlőn ballagva, szemlélődve született meg képzeletében a Hazámban, a későbbi nagy tájversekhez méltó előzmény. A vers hamarosan megjelent nyomtatásban is, alatta először szerepelt a Petőfi név.
Október végén visszament Pápára, de aztán megint elhagyta az iskolát, s vándorszínésznek állt. Alig két hónap múlva, 1843. január elején Székesfehérvárról Kecskemétre indult a színésztrupp. Pentelénél keltek át a Dunán, s Dunavecse mellett haladtak el a szekereikkel. A szülőknek tett ígéretét megszegő ifjú lelke fölbolydult szülei közelségétől. Hol énekelt, hol káromkodott, társai nem tudták mire vélni furcsa viselkedését. Végül még a szekerük is fölborult, s a metsző, fagyos szélben küszködve állították kerekére. Csak akkor nyugodott meg valamennyire, amikor a falu tornya eltűnt a hátuk mögött a láthatár szélén.
1843 májusában már Pozsonyban volt, onnan üzent haza a Távolból című verssel: „Kis lak áll a nagy Duna mentében” - idézte föl a messzire szakadt fiú az otthont és a családot. Hosszú távollét után, keserves másfél évvel a háta mögött, 1844 húsvétján kopogtatott újra a „kis lak” ajtaján. Ezt a kopogtatást idézi föl a magyar líra anyaverseinek egyik legszebb darabja, a Füstbe ment terv. Még kopottan, szerényen, de már a költői elismertség és siker biztos reményében toppant be a kis szobába.
Ez volt Petőfi utolsó vecsei látogatása, és ez volt a leghosszabb, legtermékenyebb ittléte. A mészárszéket bérlő Nagy Pál Templom utcai házában lakott, és házigazdája lányához a szép, szőke Nagy Zsuzsikához írta első szerelmes költeményeit. Külön legendák fűződnek a Nagy Zsuzsika és az ifjú poéta között szövődő szerelmi idillhez.
Összesen harminc verse köthető Dunavecséhez. Ekkor írta az Egy estém otthon című családi versét, melyben a legszeretőbb édesanya alakja mellett a fia kalandos terveit bizalmatlanul fogadó „jó öreg”, az édesapa figuráját szelíd iróniával rajzolta meg. Olyan ismert versek születtek még Vecsén, mint a Meredek a pincegádor, a Vízen, A faluban utcahosszat, Deákpályám, meg a Gazdálkodási nézeteim. Közben egybeszerkesztette első verseskötete, az 1844 őszén megjelent Versek anyagát. Június végén hagyta el a vecsei otthont, Pestre ment segédszerkesztőnek. Néhány hét múlva már nosztalgikusan, a szülőkért aggódó szeretettel küldte Pestről Vecsére István öcsémhez című verses levelét. Legközelebb Szalkszentmártonban látogatta meg az időközben oda átköltöző családját, de a vecseiek tudomása szerint a szomszédos csabonyi meg a vadasi csárdában gyakran találkozott itteni barátaival.
1844 ősze meghozta Petőfi számára a rég áhított költői sikert, elismerést. A Versek mellett megjelent A helység kalapácsa, mindenki róla beszélt szerte a két hazában, a verseit már népdalként énekelték. Próféta lett végre a saját (szűkebb) hazájában is.
De a család ekkor már készülődött az újabb költözködésre. A Vecsén eltöltött négy év után, valószínűleg 1845 tavaszán, az anyagi jólétbe vissza törekvő Petrovics István egy községgel északabbra húzódott: a szalkszentmártoni beálló vendégfogadót és mészárszéket bérelte ki. De ez már egy másik történet kezdete…
A dunavecsei városházán Vörös Sándor polgármester fogad bennünket. Ő mondja a következőket:
Az egykori mészárszék ma is áll, vagyonkezelési szerződés alapján a város üzemelteti, Pillanatnyilag minimális karbantartási munkát igényel. Tavasztól őszig minden nap hat órahosszán keresztül, télen viszont csak szilveszterkor van nyitva. Elsősorban biciklis turisták, zarándokok, iskolai csoportok látogatják. Az 1841-44 között Petrovicsék által bérelt épületben fiuk, Sándor többször is meglátogatta családját. Ő azonban soha nem ebben a házban szállt meg, hiszen mindössze egy szoba volt benne, a többi helyiséget elfoglalta a mészárszék. Ilyenkor Petőfi Sándor Nagy Pál házának egyik szobáját kapta meg. A múzeumban fellelhető többek között Petőfi apjának bárdja és Nagy Zsuzsika kancsója eredeti állapotban. A múzeum telefonos időpont-egyeztetést követően látogatható. A 06 78/438-034-as telefonszámon lehet érdeklődni.
Innen nem messze található az egykor Nagy Pál tulajdonában lévő parasztház. Itt találkozott először a főbérlő lányával, Nagy Zsuzsikával, de későbbi kapcsolatukból nem lett házasság. Petőfi helyett Balla István tiszteleteshez ment feleségül, és Petőfinél jóval tovább élt, 1865-ben hunyt el. Az épület jelenleg magánkézben van. Nagy Zsuzsanna sírja pedig ma is megtalálható a vecsei temetőben.
„Petőfi fáját”, a helyi emlékezetben legalább két évszázadosnak tartott nyárfát időközben kivágták, helyére kopjafa került, és mellé egy pad.
Mi itt Dunavecsén minden évszakban tartunk Petőfi-ünnepet. Január 1-jén a születésnapjára, március 15-én „március idusára” emlékezünk, utóbbira fáklyás menettel. Végül pedig „Szeptember végén” gondolunk a magyar irodalom egyik legmeghatározóbb költőjére - teszi hozzá végül Dunavecse polgármestere.
(Forrás: Balogh Mihály: Dunavecse)
