Veszélyben Burián Kata olimpiai szereplése
![Veszélyben Burián Kata olimpiai szereplése Veszélyben Burián Kata olimpiai szereplése](https://wojtyla.hu/imgs_news/1024/131778.jpg)
György Réka 200 méter háton olimpiai A szintet úszott szerdán a Budapest Openen, a Tüske uszodában. A Magyar Úszó Szövetség tájékoztatása szerint a 20 éves versenyző az úgynevezett bejelentett csúcskísérlet keretében teljesítette az olimpiai kiküldetéshez szükséges szintet, és egyelőre ebben a számban övé a második, azaz még szintén riói indulást érő legjobb eredmény Hosszú Katinka mögött.
A második hely eddigi tulajdonosa, Törös Károly tanítványa, a Kecskeméten edző Burián Kata (képünkön) még szombatig próbálkozhat jobb eredményt elérni.