December 22. vasárnap, Zéno
Hírek, események 2016. augusztus 11. 13:52

Egy csodálatos találkozás emlékére a Wojtyla Házban

Képgaléria
Egy csodálatos találkozás emlékére a Wojtyla Házban
„Semmi nem érkezik idejében, semmit nem ad az élet akkor, amikor felkészültünk reá. Sokáig fáj ez a rendetlenség, ez a késés. Azt hisszük, játszik velünk valaki. De egy napon észrevesszük, hogy csodálatos rend és rendszer volt mindenben… Két ember nem találkozhat egy nappal sem előbb, csak amikor megértek e találkozásra… Megértek, nem éppen hajlamaikkal vagy szeszélyeikkel, hanem belülről, valamilyen kivédhetetlen csillagászati törvény parancsa szerint, ahogy az égitestek találkoznak a végtelen térben és időben, hajszálnyi pontossággal, ugyanabban a másodpercben, amely az ő másodpercük az évmilliárdok és a tér végtelenségei között.” (Márai Sándor: Eszter hagyatéka)

Sokáig hiú ábránd volt csupán, amit idővel reménységgé érlelt a kitartó várakozás. Úgy tűnt azonban, az idő mégsem jön el. Végül már temették is a gondolatot talán. Aztán egyszer csak – ki tudja, hogyan történhetett – megérkezett Ewa Filipiak lengyel parlamenti képviselő asszony a Karol Wojtyla Barátság Központba. A népkonyhára, melynek alapító okirata az ő keze nyomát is hordozza. Szent II. János Pál pápa jelet küldött a Mennyből: hamarosan gyümölcsöt érlel a kitartó imádság. Így alapíthatták meg tíz évvel ezelőtt a kecskeméti népkonyhát, és Isten kegyelméből, az Ő és Szent II. János Pál pápa égi jelenlétében így találkozhattak, foghattak kezet gondozottak, társalapítók, munkatársak a forró nyári napsütésben. Amint puszta létezésünk, úgy volt csoda a tegnapi találkozás, a baráti ölelések, vidám beszélgetések; hitben, reményben, szeretetben. „…ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet.” (1Kor 13,13)

(Fotók: Mátyus István)

 

 

 

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Wadowice