December 21. szombat, Tamás
Hírek, események 2004. október 13. 15:42

Ünnepi keresztszentelés

Képgaléria
Ünnepi keresztszentelés
A Szent István napi ünnepi események kezdő rendezvénye volt Fülöpszállás Kurjantó-pusztán a keresztszentelés és kenyéráldás.
A népességében egyre fogyó, valamikor szebb időket is megélt kis település életében, talán évtizedek óta nem volt ilyen jelentős esemény. #img230# Eljöttek a környék idős, de lélekben megfiatalodott lakói, akiket elkísértek gyermekeik és unokáik, de visszajöttek a Kurjantóból elszármazottak is. Az évtizedekkel ezelőtt, a Vízi család adományával elkészített keresztet a kidőlés fenyegette. Sokan szerették volna már felújítani, de a szándék mindeddig nem valósulhatott meg. #img227# A tavasz folyamán a Porta Egyesület Szent Ilona Kereszt Kör vállalta fel egy új kereszt elkészítését és az emlékhely kialakítását. Nagyon sok támogató jelentkezett a Petőfi Népe, a Kecskeméti Lapok és a Gong Rádió felhívására, hogy segítsen az új kereszt elkészítésében és az ünnepség, vendéglátás lebonyolításában. Az emlékhely előtt Farkas P. József, a Porta Egyesület alapító szervezője köszöntötte a megjelenteket, majd Szokolai Imre és Földes Renáta, a helyi lakosok üdvözletét és ajándékait adta át dr. Bábel Balázsnak Kalocsa- Kecskemét Főegyházmegye érsekének, aki a felszentelést végezte. #img228# Az ünnepségen megjelent Cseh Szakáll Sándor, Fülöpszállás polgármestere, Bárkányi Ernő, a kecskeméti Porta Egyesület elnöke, és Kiss József szabadszállási plébános is. A rendezvény fényét emelte a Szegszárdy Imre kántor vezette énekkar előadása, Lassú Marika versmondása és a fülöpszállási dalosok műsora. Az ünnepség után a szervezők vendégül látták a megjelenteket, ahol sok régi ismerős örült a viszontlátásnak, a régen várt találkozásnak. Dr. Bábel Balázs érsek: – Amikor idejöttem, azt hittem, hogy egy út menti felújított keresztet szentelek majd fel, néhány aggastyán, megfáradt idős ember társaságában. Amit itt láttam, az szinte hihetetlen. Az alig kétszáz lakosú településről legalább kilencven ember jött el, fiatalok és idősek, hogy együtt ünnepelhessünk. Ez olyan, mint ha egy nagyvárosban több tízezer ember jelent volna meg a kereszt szentelésére. Nyilvánvalóan mindenkinek fontos volt az emlékhely kialakítása, meggyőződésem, hogy gondozni is fogják, és nem fogy ki mellőle a virág. Úgy fogadták, mintha a túlélésük jelképe is lenne az új kereszt. #img231# Cseh Szakáll Sándor polgármester: – Természetesen azonnal igent mondtam a megkeresésre, amikor a tavasszal elmondta tervét a Szent Ilona Kereszt Kör vezetője, Farkas Pál. Egy ilyen jellegű feladat megvalósítása elsőbbséget kell, hogy kapjon, hiszen ez a felújítás fontos volt az itt élőknek, a településnek, az elődeink tiszteletének és a lelkiismeretünknek egyaránt. Örülök, hogy lehetőségeink szerint segíthettük a megvalósítást, és köszönet munkatársaimnak, valamint a sok támogatónak. Szokolai Imre helyi lakos: – Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy a kurjantóiak nevében én köszönthettem dr. Bábel Balázs érsek urat, azt hiszem ezt az eseményt az életemben nem feljtem el. Nem hiszem, hogy a történelem folyamán ilyen magas rangú egyházi személyiség járt volna nálunk, az Isten áldja meg, hogy elvállalta a kereszt szentelését és megtisztelt bennünket jelenlétével. #img229# Farkas Pál a Szent Ilona Kereszt Kör vezetője, a munkálatok szervezője: – Sokszor elszorult a szívem, ha erre járva, az egyre rosszabb állapotban levő, a kidőlés szélén álló keresztre néztem. Itt éltek nagyszüleim, egy ideig a szüleim is, és testvéreimmel együtt, sok nyarat töltöttünk el itt. Az elhatározástól a megvalósulásig eltelt időben, sok szervezési, kivitelezési problémával kellett szembenézni, de hála Istennek, és a sok jó szándékú embernek, elkészülhetett az új kereszt és emlékhely. Bízom benne, hogy hívők és nem hívők, katolikusok és más felekezetek tagjai is maguknak tekintik, gondozzák és megőrzik az utókornak az új keresztet. Támogatók: Polgármesteri Hivatal Fülöpszállás, Góhér Zoltán erdész, Kalmár László fafeldolgozó, Horváth Mihály – csavar szaküzlet Kecskemét, Miklós Sándorné és Karakas Sándorné (Szabadszállás), Járdi József (Dunapataj), Csontos Károly (Kalocsa) Hordós Jánosné (Fülöpszállás), Nagy László bádogos, A. Varga Imre festőművész (Kecskemét), a Polyák Pékség és a Cseh Pékség (Kecskemét), Tőzsér Judit a Gong Rádió ügyvezető igazgatója, Duna-Völgye Borászati Kft. és a Sallai Tüzép (Szabadszállás). A helyiek nagy örömére az új keresztet dr. Bábel Balázs érsek szentelte fel. A jeles ünnepen a környező településekről is érkeztek hívők és érdeklődők

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Porta Egyesület Szent Ilona Keresztkör