December 21. szombat, Tamás
Hírek, események 2006. augusztus 21. 10:32

Felszentelték a Szent Kristóf keresztet

Képgaléria
Felszentelték a Szent Kristóf keresztet
Felemelően szép ünnepség helyszíne volt augusztus 20-án délelőtt a fülöpszállási Kígyósi Csárda melletti füves terület. Itt, az 52-es főúttól néhány méterre szentelték fel a Szent Kristófról, az úton járók védőszentjéről elnevezett keresztet. Borsos István kőfaragó mester remek alkotása a Porta Egyesület koordinálása mellett, széles körű összefogás eredményeként készült el.
- Fülöpszállás a mai napon egy újabb megszentelt hellyel, egy újabb kereszttel, egy újabb emlékjellel gazdagodik - hangsúlyozta köszöntőjében Farkas P. József, a Porta Egyesület alapítója. - Egy olyan korban ráadásul, amikor gyakori, hogy régi emlékjeleink tönkremennek, és amikor helyenként még egyházi intézményeink fenntartásával is gondok vannak. A Porta Egyesület Szent Ilona Keresztköre a napokban ünnepelte megalakulásának évfordulóját, és számba véve eddigi eredményeit megállapíthatjuk, hogy eddigi tevékenysége milyen sok örömet és barátot szerzett nekünk. Ez a kereszt immár a tizedik, amellyel a kör kapcsolatot talált. Ráadásul ez esetben egy teljesen új emlékhelyről van szó, amely egyben szinte megkoronázása is a közösség korábbi munkájának. A mai napon megszentelt kereszt története két évvel ezelőttre nyúlik vissza, amikor egy lelkes társaság járt a csodálatosan felújított Kígyósi Csárdánál, és megállapította, hogy valami még hiányzik innen. Láttuk az elrobogó autókat, ismertük a közúti tragédiák magas számáról szóló statisztikákat, és akkor jött a gondolat, hogy egy keresztet, egy emlékhelyet állítsunk ebben a varázslatos környezetben. Fülöpszállás polgármestere többek között arról szólt, hogy a keresztek múltunk, jelenünk, jövőnk zálogai és jelképei, amelyek arra hívják fel a figyelmünket, hogy mindig hitünk szerint éljünk és cselekedjünk. - A Szent Kristóf kereszt a biztonságosabb közlekedés fontosságára figyelmeztet bennünket, ugyanakkor védi is az erre járókat, hogy épen és egészségesen jussanak haza családjukhoz - mondta Cseh-Szakáll Sándor. - Köszönet illet mindenkit, aki segített a megvalósításában. Horváth Viktória versmondása után Kiss József plébános szentelte fel a keresztet, majd a Szent Ilona Keresztkör képviselői helyeztek el koszorút az emlékhelynél, amelynek ápolását, gondozását Hodován László, a Kígyósi Csárda tulajdonosa vállalta fel. Farkas P. József zárógondolatként elmondta, hogy a Porta Egyesület Szent Kristóf napján a jövőben minden alkalommal valamilyen ünnepséget, rendezvényt, megemlékezést kíván szervezni a helyszínen.

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Porta Egyesület Szent Ilona Keresztkör