Elhunyt Hegedűs Béla, a Dunamelléki Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője
Hegedűs Béla otthonában lett rosszul november 30-án, szerda este és azonnal meghalt - erősítette meg a hírt családja.
Pár hete, amikor az egyházkerületi közgyűlésen megnyitottuk a Bibliamúzeum alagsori részét, azon humorizáltam, hogy mi a főjegyző úrral egykor ott kazánfűtösködtünk, s lám, mi lett a régi, sötét pincéből... Szerényen mosolygott és szokása szerint nem igazított ki (nem volt szokása más szavába vágni), hogy inkább és rendszerint és megbízhatóan és hűségesen, jobbára csak ő végzett ott munkát, mint mindig is egész életében. Nem keresett új feladatokat, rátalált az, amit csak ő tudott megoldani.
A páratlan emlékezőtehetségű, szerény tiszakécskei fiú ezzel a hűség-ajándékkal kezdte a tanulmányait a budapesti teológián, és lett néhány évnyi segédlelkészség után otthon, Ókécskén lelkipásztor. Csodálatos megtapasztalásai voltak az imádságok meghallgatásáról, ahogyan Isten elrendezi a külső körülményeket, alkalmat teremt jó munkára és megszilárdítja a hívők szívét - a legrettentőbb kilátástalanságok között is. Ezernyi munkában, gyülekezetépítésben, iskolaalapításban, közegyházi feladatokban mindegyre ez a bizonyosság tartotta a józan belátásnál, akkor is, amikor mások már összeroppantak a kétségek alatt: „a mi országunk mennyekben van, honnét a megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk." (Filippi 3, 20)
Olykor úgy tűnt, hogy inkább kerüli is a szavakat - de csak a hangzatosakat. Kerülte a komázást is - de véghetetlenül hűséges volt barátaihoz. Nem volt engedékeny - mert tudta, az irgalom és a könyörület nem a gyengék erénye, hanem a szabad istengyermekek nagyszerű kiváltsága. Határozott volt - de nem elhatárolódó. Tudott utolsó is lenni - más félbe-szerbe hagyott dolgát is elvégezte, mindet a maga során. Nem keresett érdemet - mert hálás ember volt, a megváltás titkának boldog ismerője. Tiszakécske, a Bács-Kiskunsági Egyházmegye, a Dunamelléki Egyházkerület, egyházunk egész közössége mély megrendüléssel siratja őt, és sír hitvesével és családjával együtt.
Nagy és megrendítő igazság van Jézus szavaiban: „az egyik felvétetik, a másik ott hagyatik..." (Máté 23,40). Hanem az vigasztal, amit ugyanitt mond Megváltónk a hű és bölcs szolgáról: „Boldog az a szolga, akit az ő ura, mikor haza jő, ily munkában talál." (Máté 23,46)
A hű szolga felvétetett, igaz barátunk nincs már velünk. De a gyengeségünk és végességünk közepette is, itt a halál árnyékának völgyében, a feltámadás boldog hitében adunk hálát Istennek azért, hogy Hegedűs Béla nem volt híjával a hálás élet jó gyümölcseinek. Bizonnyal, mi nem voltunk készek arra, hogy Illésként elragadja őt tőlünk az Úr - bizonnyal, ő kész volt minden órán, mert jó munkával készült Üdvözítője elé állni.
(parokia.hu)
