Elmarad januárban az állatszentelés Kecskeméten
![Elmarad januárban az állatszentelés Kecskeméten Elmarad januárban az állatszentelés Kecskeméten](https://wojtyla.hu/imgs_news/1024/143417.jpg)
Hagyomány immár Kecskeméten, hogy Remete Szent Antal, az állatok védőszentjének napján, január 17-én a Barátok temploma melletti Rom-kertben a Porta Egyesület és a Karol Wojtyla Barátság Központ megrendezi a háziállatok megáldását. Ez azonban idén januárban elmarad.
Farkas P. József, a Karol Wojtyla Barátság Központ alapító-igazgatójának tájékoztatása szerint a jó hangulatú programot idén a madárinfluenza miatt elrendelt korlátozások miatt nem rendezik meg januárban. Terveik szerint azonban 2017 nyarán, júniusban vagy júliusban megtartják majd.