„Kiskunsági Szentmiklósnak ifjú népe...” – Szegények Akadémiája a Wojtyla Központban
Képgaléria
Balogh tanár úr „A költő és a város – Petőfi Kunszentmiklóson” című kötetét és egy általa írott-szerkesztett képregényt hozott magával - utóbbinak, Petőfi egyik versét idézve, a „Kiskunsági Szentmiklósnak ifjú népe…” címet kölcsönözte.
A népkonyha ellátottai egyebek között megtudhatták, hogy Petőfi Sándor és Kunszentmiklós kapcsolatának emlékét három vers, néhány levél, és a szabadszállási követválasztáson a költőt ért kudarc dokumentumai igazolják. A csekély mennyiségű, de annál fontosabb irodalomtörténeti bizonyítékhoz az elmúlt bő másfél évszázadban számos további utólagos visszaemlékezés, úgynevezett „Petőfi-legenda” járult.
Miközben Petőfi Sándor öccse, István 1842. november elsejétől, alig tizenkét évesen, önállóan dolgozott a szentmiklósi mészárszékben, Sándor megint vándorszínészként próbált szerencsét. Székesfehérvár, Kecskemét, Pozsony a fontosabb állomások. Közben azonban költői, fordítói pályája is kezdett kibontakozni, egyre többen ismerték meg a különféle folyóiratokban fölbukkanó verseit. Amikor 1844 áprilisában - évek múltával - ismét hazatért szüleihez, már tudta, hogy július elsejétől a Pesti Divatlap segédszerkesztője lesz, Vahot Imre mellett. Legalább két hónapot töltött otthon a költő 1844 tavaszán, és ebben a két hónapban, mint névleges mészárszékbérlő, valószínűleg többször meglátogatta Kunszentmiklóson dolgozó öccsét, Istvánt, és ott élő barátját, Bankós Károlyt. Ezeknek a látogatásoknak két verset köszönhet a magyar irodalomtörténet. Közülük a „Pusztán születtem” keletkezési helyeként minden Petőfi-kötetben Kunszentmiklós szerepel, miként ezt a vers kézirata alá maga Petőfi írta, de a közeli Orgovány községben tartja magát a legenda, hogy a vers valójában az ottani híres csárdában, a költő személyes élménye nyomán íródott.
Petőfi Sándor Kunszentmiklóson 1844-ben is vendége volt Bankósnak. Egy délután pipázgatva sétálgattak az Epreskert felé. Midőn a fahídhoz értek, egy juhászlegény jött velük szembe szamáron. Petőfi hirtelen odaszólt Bankósnak: - Nézd Károly ezt az eredeti képet! - A hosszúlábú juhász döcögve jött egy kis szamáron és csakugyan földig ért a lába… - Hová vágtat kend? - kérdi Petőfi tréfásan a mellettük elhaladó juhásztól. - Beteg a rózsám, ahhoz mék! - kiáltott vissza a juhászlegény, és nagyokat vágott a szamárra. Petőfi és Bankós a jelenet után folytatták sétájukat. Mikor hazaértek, Petőfi néhány percre bement szobájába, s mikor visszatért, így szólt Bankóshoz: - Te Károly, megverseltem az a juhászt, akit délután láttunk. - És felolvasta a "Megy a juhász szamáron…" című költeményét. Bankós elragadtatva hallgatta a költeményt, és dicsérően mondta Petőfinek: - Sándor, ez nagyon jó dolog ám!
Az 1844 és 1845 nyara közötti esztendő Petőfi legfényesebb költői sikereinek éve. Sorra jelennek meg kötetei. Ezekben a mozgalmas időkben üde és kedves pillanat volt a költő életében kunszentmiklósi megünnepeltetése. 1845. július 22-én késő délután érkezett Szalkszentmártonból a városba. Öccséhez ment a mészárszékbe, majd Bankósékhoz, a szállására. Szentmiklósi barátai körében futótűzként terjedt el, hogy itt van Petőfi. Estére ünnepséget szerveztek tiszteletére a kávéházban. A mulatság fénypontjaként a helyi gimnázium nagyobb diákjai fáklyás szerenádot adtak a költő tiszteletére a kávéház ablakai alatt, amiért ő meghatottan mondott néhány köszönő szót. Hajnalban, Bankóséknál Petőfi verset írt „Búcsú Kunszentmiklóstól” címmel, Bankós pedig tudósítást a Pesti Divatlapnak, a költő tiszteletére adott estről.
PUSZTÁN SZÜLETTEM...
Pusztán születtem, a pusztán lakom.
Nincs födeles, kéményes hajlokom;
De van cserényem, van jó paripám:
Csikós vagyok az alföldi rónán.
Szőrén szoktam megűlni a lovat,
Ha ide vagy oda útam akad;
Nem szükséges a nyereg a hátán -
Csikós vagyok az alföldi rónán.
Gyócs a gatyám, patyolat az ingem.
Nem vettem, a rózsám varrta ingyen.
Hej, maholnap az én piros rózsám
Csikósné lesz az alföldi rónán.
Kunszentmiklós, 1844. május-június
MEGY A JUHÁSZ SZAMÁRON...
Megy a juhász szamáron,
Földig ér a lába;
Nagy a legény, de nagyobb
Boldogtalansága.
Gyepes hanton furulyált,
Legelészett nyája.
Egyszercsak azt hallja, hogy
Haldoklik babája.
Fölpattan a szamárra,
Hazafelé vágtat;
De már későn érkezett,
Csak holttestet láthat.
Elkeseredésében
Mi telhetett tőle?
Nagyot ütött botjával
A szamár fejére.
Kunszentmiklós, 1844. május-június
BÚCSU KUNSZENTMIKLÓSTÓL
Szól a kakas innen-onnan
Viradóra.
Kivígadtunk, takarodjunk
Nyugovóra.
Hej, ennek a mai napnak
Nagy az ára...
T’om: sokáig fáj belé a -
Fáj belé a kezem szára.
Fáj az én jobbkezem szára
Véghetetlen,
Mert nagyon sok telt palackot
Emelgettem.
De ha fáj is a karom, tán
Utójára
Fölbirom még e palackot -
E palackot... bucsuzásra.
Ki veled, bor, ki veled, bor,
Az üvegből!
Telesírom könnyeimmel
Két szememből;
De magam sem tudom én, hogy
Majd az benne
Fájdalomnak vagy örömnek -
Vagy örömnek lesz-e könnye?
Mostanában a keblemnek
Megtelése
Fájdalomnak és örömnek
Vegyülése.
Az örömem onnan ered,
Mert itt voltam;
El kell mennem: innen ered -
Innen ered a fájdalmam.
Kiskunsági Szentmiklósnak
Ifju népe!
Benyitottál a szivemnek
Közepébe;
Hej, pedig e szivközép, ez
Szentek szente,
Nem sok ember fordult meg még -
Fordult meg még eddig benne.
De kinek meg helyet adtam
Egyszer itt benn,
Az ugyan ki soha többé
Nem megy innen.
Ezután úgy nézzetek hát
A szemembe:
Rabok vagytok mindörökre -
Mindörökre a szivembe’!
Hát közöttetek, ha újra
Visszatérek,
Lesz emléke e barátság
Ünnepének?
Ünnep volt ez, a barátság
Szép ünnepje,
Nem is hiszem, hogy valaki -
Hogy valaki elfeledje.
Mostanáig itt vígadtunk
Tennap déltül,
Nem csoda hát, ha kissé a
Fejem szédül...
De azért jól tudom ám, hogy
Mit miveltünk?
Ettünk, ittunk, táncot jártunk -
Táncot jártunk, énekeltünk.
Ilyen a magyar mulatság,
Már hiába!
Ha iszik, hát jár a nyelve,
Jár a lába.
Hej, csak oly gyors lenne honja
Haladása,
Mint lábának, hogyha táncol -
Hogyha táncol, a mozgása!
Hanem hiszen száz szónak is
Egy a vége:
Legyen rajtatok, barátim,
Áldás, béke.
Legyen oly vig mindhalálig
A pályátok,
Amily vígak valamennyin -
Valamennyin ma valátok!
... Hej ha volna ősz; elszállna
Már a gólya;
Mennék én is már, ha még egy
Szóm nem vóna.
Kimondjam-e vagy ne mondjam?
Eh, kimondom;
Mit szóltok rá, mit nem szóltok -
Mit nem szóltok, semmi gondom.
Amott virít Szentmiklósnak
Egy rózsája...
Hej csak soha ne is néztem
Volna rája!
Vagy ha már megbűvölt édes
Arculatja:
Hadd lennék én, aki őtet -
Aki őtet leszakasztja!
Kunszentmiklós, 1845. június 23.
